Kultúra

Népirtás miatt indítottak pert a Cukiberg ellen

Hirdetés

Rohingya menekültek egy csoportja több mint 150 milliárd dollár kártérítésre perli a Facebook-tulajdonos Metát, amiért szerintük a cég nem fordított figyelmet az olyan uszító bejegyzések törlésére, amelyek hatására erőszakot tapasztalhattak a mianmari hadsereg és annak támogatóinak részéről. Állításuk szerint a platform működési módja még meg is sokszorozta az ilyen bejegyzések számát.

A csoport ügyvédjei hétfőn Kaliforniában nyújtották be a keresetet, és ebben azt állítják, hogy mianmari megjelenésével a Facebook hozzájárult a gyűlöletbeszéd, a félretájékoztatás és az erőszakra felbujtás elharapódzásához. Végsősoron a 2017-ben elkezdődött rohingya népirtáshoz, több mint 10 ezer rohingya meggyilkolásához, több mint 150 ezer bántalmazáshoz és ahhoz, hogy a muszlim vallású kisebbségből több mint egymillió embernek el kellett menekülnie a buddhista többségű dél-ázsiai országból.

A menekültek legnagyobb részét a szomszédos Banglades fogadta be, de az Egyesült Államokban is menedéket kapott 10 ezer ember – írja az MTI.

A keresetet minden olyan rohingya nevében nyújtották be, akik túlélték a mianmari erőszakos cselekményeket, vagy van olyan rokonuk, aki áldozatul esett az erőszaknak.

Nagy-britanniai ügyvédek is jelezték, hogy szándékukban áll hasonló per indítása A Meta egyelőre nem reagált a hírügynökségek kérdéseire.

Hirdetés

Már sokan megvádolták a közösségimédia-óriást azzal, hogy hanyagságával hozzájárul a félretájékoztatáshoz és a politikai erőszak szításához, amelyeket pedig saját szabályzata szerint akadályoznia kellene. Az ENSZ emberi jogi szakértői 2018-ban megvizsgálták a rohingyák elleni támadásokat, és arra a megállapításra jutottak, hogy a Facebooknak valóban volt szerepe az erőszak terjedésében.

A perkereset szerint a Facebook 2011-ben vált elérhetővé Mianmarban, és többmillió ember számára a cég tette lehetővé egyáltalán az internet használatát, de nem sokat törődött azzal, hogy figyelmeztesse a lakosokat az online félretájékoztatás és a hamis hírek veszélyére, pedig a mianmari hadsereg előszeretettel használta ezt az eszközt a rohingják üldözésében.

Ezen túlmenően pedig a Facebook üzemeltetője nem ismerte a helyi belpolitikai, társadalmi helyzetet, nem alkalmazott elégséges számú, a helyi nyelveket ismerő moderátort arra, hogy töröljék a gyűlöletre szító bejegyzéseket.

Forrás: 24.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!