Világ

Trump ügyvédje ellentámadásba lendült

Hirdetés
Ki és miért rendelte el az elnökkel szembeni vádaskodó vizsgálatot? – tette fel a kérdést Donald Trump ügyvédje.
A kérdést azután kezdte feszegetni, miután kiderült, hogy az erre szakosodott bizottságnak nem sikerült bizonyítania az elnök és Moszkva összejátszását.
Na ugye! – tették hozzá az oroszok.

„Remélem, legalább az eddigihez hasonló lelkesedéssel nyomoznak majd a hatóságok, hogy kiderítsék, ki indította el a vádaskodást, és ki fizetett érte” – közölte Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje.

Rudy Giuliani a Fox televíziónak nyilatkozott, nem sokkal azután, hogy kiderült: a Trump bűnösségét keményen bizonyítani igyekvő, Robert Mueller különleges ügyész által vezetett bizottság két év kutakodás után sem tudott érdemi bizonyítékkal szolgálni annak kapcsán, hogy az elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai egyeztettek-e, összejátszottak-e az oroszokkal az elnökválasztási kampány idején.
A demokraták által Trump bukása előszobájaként számon tartott jelentés eredményeiről William Barr legfőbb ügyész helyi idő szerint vasárnap tájékoztatta levélben a szövetségi törvényhozást.

„A bizonyítékok alapján Donald Trump nem vett részt a választásba történő orosz beavatkozással kapcsolatos bűncselekményekben” – így szólt a jelentés.

Az elnök természetesen ünnepelt, totálisnak nevezte a felmentését, Twitteren pedig hozzátette: „Tartsuk meg nagynak Amerikát!” A hírnek vele örült Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője és Mike Pence alelnök is. Nancy Pelosi házelnök és Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakcióvezetője közleményben fanyalgott, Barr reakcióját bírálva.

Giuliani mindezek után leszögezte, a hatóságoknak fényt kell deríteniük arra, hogy indokolt volt-e az elnök elleni Mueller-vizsgálat megindítása, és nekiment Adam Schiff kaliforniai demokrata párti képviselőnek is, aki még vasárnap délelőtt is azt állította, hogy bizonyítékai vannak Trump és az oroszok összejátszására.
Schiff ugyanakkor közölte: az általa irányított hírszerzési bizottság a teljes Mueller-jelentést látni akarja, mert az, hogy nem emelnek új vádat, nem jelenti azt, hogy nincs csalhatatlan és terhelő bizonyíték, amelyet meg kellene osztani az amerikai néppel.

Hirdetés

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte: a különleges ügyész vizsgálatának eredménye semmi újat nem tartalmazott. Mint mondta:  nehéz megtalálni a sötét szobában a fekete macskát, főleg ha nincs is ott.

Donald Trump egyébként hétfőn kijelentette, hogy nem zavarná, ha az egész Mueller-jelentést nyilvánosságra hoznák.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!