Európa

Virágzik a védettségi igazolások feketepiaca Franciaországban

Hirdetés
Franciaországban több száz eurót fizetnek az ingyenes oltás helyett a hamis vakcinaigazolványokért. Az online üzlet a koronavírusnál is gyorsabban terjed, amióta a hatóságok ezekhez az igazolásokhoz kötötték kezdetben csak a rendezvények látogatását, később pedig már a távolsági közlekedést és az éttermi fogyasztást is.

Múzeumba, moziba vagy sportrendezvényre július óta már csak azok mehettek, akik bizonyították, hogy megkapták az oltást, kiheverték a betegséget vagy negatív tesztet mutattak fel.

A rendelkezést utóbb kiterjesztették a vendéglátóhelyekre, a kórházakra és a vasúti közlekedésre is.

A CÉL AZ OLTÁSI HAJLANDÓSÁG FOKOZÁSA VOLT, AZ EREDMÉNY AZONBAN A HAMISÍTOTT IGAZOLVÁNYOK FEKETEPIACA LETT.

Noha a felmérések szerint a franciák többsége támogatta a vakcinaigazolások alkalmazását, az ellenzők öt egymást követő hétvégén tiltakoztak ellene.

A Snapchaten a börtönbüntetés kockázata ellenére leplezetlenül és nagy számban kínálják az áldokumentumokat, noha a platform üzemeltetője azt mondta az Euronewsnak: „keményen fellépnek” a közösségi oldal szabályait megszegő felhasználókkal szemben.

Hirdetés

Nap mint nap azonban újabb fiókok jelennek meg, csupán néhány napig működnek, de ez alatt az idő alatt harsányan hirdetik: „faux pass sanitaire”, azaz hamis egészségügyi igazolás.

„Az egészségügyi igazolványodat e-mailben, legfeljebb nyolc-tíz órán belül megkapod”, „Az oltás szolgáltatásunk jóvoltából opcionális” vagy „Mondj nemet a vakcinára, és szerezz egészségügyi igazolást oltás nélkül!” – idéz néhányat a közösségi oldalakon megjelent hirdetések közül a France 24.

EGY 28 ÉVES RENDEZVÉNYSZERVEZŐ – SAJÁT BEVALLÁSA SZERINT – 350 EURÓT (TÖBB MINT 120 EZER FORINTOT) FIZETETT A HAMIS EGÉSZSÉGÜGYI IGAZOLÁSÉRT. A COVID–19-VAKCINA MELLESLEG FRANCIAORSZÁGBAN IS INGYENES.

Nem oltásellenes – érvelt névtelenül a francia hírügynökségnek –, a fiatalokat azonban nem kellene rákényszeríteni az oltásra, hiszen szerinte nem különösebben veszélyeztetettek.

A rendszeres tesztelés kockázatát nem vállalja, mert ha kiderül, hogy fertőzött, nem dolgozhat.

Hirdetés

„A biztonsági őrök azt mondták: hiába vagyok a buli szervezője, ha pozitív vagyok, nem mehetek be a saját rendezvényemre” – panaszolta.

Nem aggódott, hogy átverik, mivel barátai is vettek már hamis okmányt.

„Faux pass sanitaire”, hamis egészségügyi igazolás – csupán ennyit kell beírni a Snapchat keresőjébe, és máris tucatnyi ajánlatot talál az érdeklődő.

Az igazolás kiadásához az ügyfélnek meg kell adnia az okmány kitöltéséhez szükséges minden valós adatot, beleértve francia tajszámát is.

„Az információt elküldöm az orvosomnak, aki az összes adatot bejegyzi a francia egészségügyi rendszer adatbázisába” – árulta el a módszerről egy hamisító.

Hirdetés
Hirdetés

Miután a jogosult – bűnrészes vagy meghekkelt – egészségügyi alkalmazott beviszi az adatokat a számítógépes rendszerbe, a hatóságok az adatok birtokosára védettként tekintenek.

A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY GYAKORLATILAG NEM HAMIS, HANEM VALÓDI, CSAK VALÓTLAN ADATOK ALAPJÁN KITÖLTÖTT.

Egy orvos délnyugat-Franciaországban panaszt tett, miután rájött, hogy az egészségbiztosítási portálon szereplő profilját 55 hamis igazolvány elkészítéséhez használták fel.

Egyes hamisítók a potenciális ügyfelek megnyugtatása érdekében csak akkor fizettetnek, ha az ügyfél sikeresen kipróbálta igazolása működését. Másoknak erre nincs szükségük, mivel már híre ment, hogy működő igazolásokat forgalmaznak.

A valótlan adatokat tartalmazó védettségi igazolások ára 140 és 350 euró között mozog.

A francia egészségügyi ellátórendszer egyre több megkeresést kap a rendőrségtől, amely csalók után nyomoz. Eddig több tucat büntetőjogi feljelentést tettek, amelyek közül néhány máris vádemeléssel zárult.

A HAMISÍTÓK AKÁR ÖT ÉVIG TERJEDŐ BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÉS 150 EZER EURÓIG (TÖBB MINT 52 MILLIÓ FORINTIG) TERJEDŐ PÉNZBÍRSÁGRA SZÁMÍTHATNAK. A HAMIS VÉDETTSÉGI IGAZOLÁST FELMUTATÓK HÁROM ÉVET TÖLTHETNEK A RÁCSOK MÖGÖTT.

A hamis QR-kódokat forgalmazó csalók is sokan vannak, a rendőrség azonban most azokra fókuszál, akik hamis oltási nyilvántartást készítenek az egészségügyi ellátórendszerben.

Egy nő egyéves börtönbüntetést kapott – amit a járvány miatt végül házi őrizetre módosítottak –, mert mintegy kétszáz hamisított QR-kódot készített eladásra.

Mellesleg egy oltóközpontban dolgozott.

Forrás: index

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!