Stoffán György: Gondolatok a beiktatási beszéd után….
Ha a magyar nyelv nem tiltaná, akkor így kezdeném: … hát nem is tudom… Mint egyszerű Orbánista magyar író nem szívesen kötnék bele a Pragmatica Sanctio által is engedélyezett női vezető beszédébe, de meg kell jegyeznem, hogy számomra az utolsó három mondat bőségesen elég lett volna, ha a másik húsz percet értelmezem.
A köztársasági elnök politizálása, beiktatási beszédében, szembe megy az Orbán Viktor által hangoztatott és gyakorolt politikai állásfoglalásokkal, miként szemben áll annak a hárommillió magyarnak a véleményével is, akik április 3-án Orbán Viktort választották további négy évre az ország vezetőjének. Az új elnökasszony elítéli a putyini agressziót – mondta. Támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, és várja a háborús bűnök kivizsgálását. Nos, ezekhez a mondatokhoz nem fűznék kommentárt, ha nem bántana az elmúlt évtizedben, az oroszok ellen elkövetett ukrán gyilkosságsorozat, amelynek gyermekek ezrei estek áldozatul. Valósak voltak a könnyek, az anyai siralmak, a családok drámai helyzete, miként a kárpátaljai magyarok is megszenvedték Zelenszkij náci rémuralmát. Valós volt a világ közönye is, és valós eszerint Novák Katalin közönye is, eme embertelen és aljas háborús bűnöket illetően. És valós az a tény is, miszerint az ukrajnai amerikai biolaborokban emberiség ellen felhasználható kísérletek folytak, sok esetben embereken… akárcsak Auswitzban Josef Mengele laboratóriumaiban!
Felháborító volt az a kontraszt, amelyet megfestett beszédében az elnökasszony. Eszerint a tíz évig tartó délszláv háború nem volt olyan „valós”, mint a most folyó ukrán-orosz, de inkább orosz-amerikai háború. A délszláv háborúban az újvidéki szülészet amerikai lebombázásakor magyar csecsemők és édesanyák haltak meg… Igaz, azt nem lehetett a közösségi oldalakon követni… Én ott voltam, tudósítóként és tanúsíthatom, hogy ami ma Ukrajnában történik, az csupán egy hazugságokon alapuló, butított változat – ahhoz képest.
Nem ezt a beszédet vártam, nem ezt a beszédet vártuk. Hiszen, van elég teendő a Kárpát-hazát illetően is. Van tennivalónk, a meg sem említett elcsatolt országrészeinkben élő magyar testvéreinkkel kapcsolatban, mert felerősödött a szomszéd országokban a magyarellenesség, a magyargyűlölet, a nacionalizmus, és hadd emlékeztessek arra, hogy a demokratikus Ukrajnában halállistán van immár a magyar miniszterelnök is. Kinek beszélt hát, az új elnökasszony? Kinek kellett megfelelnie, ki írta ezt a semmit mondó, mégis döbbenetes beszédet? A kötelező kóvednek nem a beiktatási beszédben lett volna a helye. És a falon lévő ajtók kulcsának keresése időbe telik. Nekünk pedig, arra most nincs időnk. Ugyanis ezeket a kulcsokat Brüsszelben, a magyargyűlölő, aberrált uniós vezetés őrzi, akiket nem lehet meggyőzni a Kossuth téren elmondott nekik tetsző szavakkal. Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondta, hogy együtt még a falon is áttörünk… Tehát: Ha a miniszterelnök úr Á-t mond, az új elnökasszonynak nincs joga B-t mondani. Mert Magyarország parlamentáris köztársaság, ahol a külügyet a külügyminiszter irányítja, a kormányt és annak álláspontját a Miniszterelnök úr határozza meg. Így, a háborús időkben ahhoz kell tartania magát a köztársasági elnöknek is, ami a kormány döntése. Mert Magyarország nem prezidenciális köztársaság, mint Franciaország, ahol az állam elnöke a meghatározó. E beszéd után, talán ez az egyetlen szerencsénk!
Igen! Elegendő lett volna Mária országában, az elnöki beiktatási beszédként ehelyett a közfelháborodást előidéző megszólalás helyet, az utolsó néhány mondat: „Isten áldd meg a magyart jó kedvvel bőséggel – mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” – teszem hozzá – mindörökké Ámen!