Site icon Mai Világ

15 éves dán kislányt erőszakolt meg három migráns

Hirdetés

Az egyikük priuszában erőszak, rablás, zsarolás és tanú megfenyegetése is szerepelt már. Mindhárman azt állították, hogy a lány beleegyezett az aktusba.

Az eset egy iskolában történt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség dán forrásokra hivatkozva.

Az eset még szombaton éjjel történt egy Koppenhágától nagyjából 60 km-re lévő haslevi iskolában.

Négy migráns későn este megtámadott egy 15 éves lányt, közülük hárman megerőszakolták, a negyedik pedig videóra vette az aktust. 

A rendőrök még vasárnap elkapták a fiatalokat, a Næstvedben tartott gyorsított bírósági tárgyalás után pedig négyheti előzetesbe kerültek. 

Hirdetés

A Den Korte Avis című dán napilap jelentése szerint a négy elkövető közül három bevándorló, míg a negyedik dán állampolgár.

 Egyelőre annyit tudni róluk, hogy az egyikük 19, ketten közülük 18, a negyedik személy pedig 17 éves. Utóbbit egyébként egy kurd tolmács segítségével hallgatták ki. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy előre megállapodtak a csoportos nemi erőszak elkövetésében. A kihallgatás során hárman azt állították, hogy a lány beleegyezett a szexbe.

A lap szerint egyelőre nem világos, hogy a banda mikor és hogyan verődött össze, és hogy a három külföldi tettes milyen jogcímen lakik Dániában. Mindezt majd a nyomozásnak kell kiderítenie.

Az azonban már biztos, hogy az egyiküket jól ismerte a rendőrség, mert a priuszában erőszak, rablás, zsarolás és tanú megfenyegetése is szerepelt – tudta meg a dán TV2 csatorna.

A Dél-Dániai Egyetem tavaly megjelent becslése szerint 2017-ben 24 000 nőt, illetve lányt ért erőszakos cselekedet.

Hirdetés

 Ugyanakkor rendőrséghez mindössze 890 esetben fordultak. Ebből 535 esetben indítottak büntetőeljárást, és csak 94-ben hoztak ítéletet.

Forrás: Origo

A kép illusztrció

Hirdetés
loading...
Exit mobile version