Borzalmas! Az egész világot fenyegeti Észak-Korea
Ri Yong Pil, az észak-koreai hadsereg parancsnokhelyettese szerint a világ jobban teszi, ha komolyan veszi az ország külügyminiszterének korábbi figyelmeztetését,
Read MoreRi Yong Pil, az észak-koreai hadsereg parancsnokhelyettese szerint a világ jobban teszi, ha komolyan veszi az ország külügyminiszterének korábbi figyelmeztetését,
Read MoreJön az Európai Központi Bank nagy bejelentése, amire egész évben vártak a piaci szereplők. Nekünk sem mindegy, hogy hogyan döntenek
Read MoreA 4-es számú főút hajdú-bihari szakaszán történt halálos kimenetelő közúti közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését várják a debreceni rendőrök. A Debreceni
Read MoreA pakisztáni rendőrség körözési listájának élén szerepelt az a 35 éves férfi, akit „pakisztáni mészáros” néven ismertek. Hetvenszeres gyilkosságért körözték. Kedden
Read MoreAz ISZLÁM ÁLLAM (ISIS) vezetői azzal fenyegetőznek, hogy megtámadják a 2018-as futball világbajnokságot Oroszországban! Az ISIS tegnap megjelentetett egy képet
Read MoreA nyugdíjas minimumprogram megvalósításához kormányváltás kell, amelyet csak a demokratikus ellenzék választási együttműködésével lehet elérni – mondta az MSZP frakcióvezetője.
Read More9 embert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítottak, hogy kapcsolatot tartanak az iszlám államhoz hűséges katonai hálózattal és sorozatos támadásokat terveznek
Read MoreA Kanári-szigeteket egy hatalmas földrengés sújtja, ami egyik pillanatról a másikra csapott le. A bajt tovább tetézi, hogy La Palma
Read MoreVladimir Putyin maga fogja megvizsgálni az új rakétát, amely képes bármilyen rakétavédelmi rendszert legyőzni Moszkva szerint. Az új RS-28 Sarmat rakétát,
Read MoreKevesebb autó lehet az utakon, ha jön a szmog. Ma dönt az ügyben a Fővárosi Közgyűlés. Ma dönthet a szmogrendelet
Read More