3. világháború: Kim Dzsongun így kergeti őrületbe Trumpot
2017 legmeghatározóbb geopolitikai konfliktusa két nehézsúlyú államfő, Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor között zajlott.
Ha az elmúlt évet egy pontozással eldöntendő egymenetes bokszmeccsnek tekintjük, akkor egyértelmű, hogy ki volt a győztes.
Januárban Trump a Twitteren nyugtatott meg mindenkit arról, hogy Észak-Korea sosem lesz képes olyan nukleáris fegyvert előállítani, amivel eléri az Amerikai Egyesült Államokat. Ehhez képest Kim Dzsongun szinte mindent véghez vitt, amit erre az évre célul tűzött.
Az elmúlt 12 hónapban Észak-Korea a valaha volt legerősebb fegyverét, egy hidrogénbombát tesztelt, három interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre, amelyek közül a legutóbbival már az amerikaiakra is veszélyt jelenthet. Mindez nem azt jelenti, hogy képesek nukleáris csapást mérni az USA-ra, ehhez azért több kell, mint egy erősebb rakéta. Hogy ténylegesen megtámadhassák az Egyesült Államokat, ahhoz ki kell fejleszteniük robbanófejet és egy olyan hordozóeszközt, amely nagy sebességgel képes közlekedni a Föld légkörében. Észak-Korea egyelőre nem dicsekedett vele, hogy rendelkezésére állna a támadáshoz szükséges összes összetevő, de a legtöbb szakértő szerint a jövő év elején már minden ott lesz a kezünkben. Mások úgy vélik, hogy már meg is van nekik.
Mindeközben decemberben egy észak-koreai szóvivő arról beszélt, hogy a Koreai-félszigeten történő hadgyakorlatok és a magas rangú amerikai tisztviselők részéről érkező erőszakos megjegyzések miatt elkerülhetetlen a háború, a kérdés csak az, hogy mikor tör ki. Trump hiába próbálja szócsatában legyűrni Kim Dzsongunt, erőtlennek bizonyult az észak-koreai ámokfutás megállításában. Észak-Korea tevékenysége mostanra az egész világot fenyegeti. Ez máris hatalmas siker a vele szemben álló diktátornak, aki a konfliktust arra használta fel, hogy tömegpusztításra alkalmas rakétakísérleteivel felhívja magára a világ vezetőinek figyelmét és minden korábbinál hatalmasabbnak tűnjön a népe szemében.
A legtöbben abban egyetértenek, hogy Észak-Korea nem támad, hacsak ki nem provokálja az Amerikai Egyesült Államok. Ez öngyilkos merénylet lenne, mert a megtorlást csak kevesen élnék túl az országban. A bombák viszont arra tökéletesek, hogy Trump ne tudja megdönteni a Kim dinasztiát, ahogy az 2017-ben sem sikerült neki.
Barack Obama korábbi amerikai elnök türelmi stratégiáját is rengeteg kritika érte annak idején, de Trump elképzelése egy cseppet sem hatásosabb. Elődje kimért hangon kommunikált Észak-Koreával, Trump apokaliptikus nyelvet használ és azzal is fenyegetett már, hogy a 25 millió lakosával együtt elpusztítja az egész országot. Ultimátumokat adott, szankciókat rótt ki, rakétaembernek nevezte Kim Dzsongunt, akit ezzel sem sikerült térdre kényszeríteni, sőt, félő, hogy egy adott pillanatban félreérti a támadó szavakat és háborút robbant ki. Egy katonai konfliktus pedig rengeteg emberáldozatot követelne, pláne úgy, hogy Szöul alig 40 kilométerre fekszik a koreai határtól.
Trump másik komoly gondja, hogy olykor még a sajátjai sem féltetlen értenek vele egyet. Rex Tillerson külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter több ízben is azt hangsúlyozta, hogy nem a háború a céljuk, és mindketten diplomatikus megoldást sürgettek. Tillerson például decemberben arról beszélt, hogy bármikor készen állnak tárgyalóasztalhoz ülni Észak-Koreával, mire néhány órával később a Fehér Ház közleményben szögezte le, hogy az elnök meglátása semmit nem változott Észak-Koreát illetően.
Trump egyedüli részsikere az volt 2017-ben, hogy sikerült meggyőznie Kínát, Észak-Korea legnagyobb kereskedelmi partnerét, hogy bánjon keményebben szomszédjával. Hszi Csin-ping kínai elnök eddigi legkomolyabb lépése az volt, hogy az év végéig nem vásárolt szenet az észak-koreaiaktól, ami az ottani gazdaságot elég mélyen érintette.
Ezzel együtt sokan szkeptikusan afelől, hogy Kína Trump kezére játszva dönti nyomorba Észak-Koreát. Kim Dzsongun rezsimjének megdőlésével milliónyi menekült jelenne meg Peking kapujánál, arról nem is beszélve, hogy amerikai csapatok felügyelnék az egyesült Koreát. Bármit is lép Hszii, azt saját akaratából teszi, és nem azért, hogy kielégítse Trump vágyait.
Észak-Koreában eközben jól alakultak a dolgok Kim Dzsongun számára. Megszervezte a féltestvére kivégzését a Kuala Lumpur-i repülőtéren még februárban, októberben pedig megerősítette hatalmát, amikor magas rangú posztra nevezte ki a húgát. Igaz, a diktátor rövidtávú sikereit kontextusban kell megvizsgálni, mert még mindig egy elszigetelt, elnyomott állam első embere. Trump csak azért tekinthető kettejük párharcának győztesének, mert egy demokratikus, gazdag ország vezetője. Észak-Korea túlél, túl fog élni, a Kim dinasztia pedig mindenkivel szembeszáll, aki az útjába áll.
Ami a jövőt illeti, 2018-ban minden eddiginél nagyobb esély mutatkozik rá, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a felek, az ésszerűség legalábbis ezt diktálná észak-koreai oldalról.
Donald Trump novemberben további négymilliárd dollárt kért a már meglévő tízmilliárd mellé a rakétavédelmi rendszerek fejlesztésére, ami példátlan a történelemben. Bár a tervezet elfogadása és megvalósítása még hátra van és sok időbe telik, a védekező manőver segíthet semlegesíteni Kim Dzsongunt és a közeljövőre nézve megoldást kínálhat a konfliktusban. Ráadásul emellett újabb szankciók bevezetését helyezték kilátásba, ez pedig komolyan veszélyezteti az észak-koreai gazdaság működését.
Kim Dzsongun tehát nem sokáig ünnepelheti a 2017-es győzelmét.
Forrás: 24.hu
