Itthon

Meg­törte a csen­det a Teréz kör­úti rob­bantó apja – mindent elmondott

Hirdetés

Ki­de­rült, mi tör­tént a vád­lot­tal, mi­u­tán vé­gig­nézte, ahogy fel­akasztja magát a cel­la­társa.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla a Teréz körúti robbantás vádlottja ellen újabb büntetőeljárást indítottak, ugyanis végignézte, ahogy felakasztja magát a cellatársa. Szerencsére az öngyilkosjelöltet sikerült megmenteni. A tavaly szeptemberi merénylet elkövetésével vádolt fiatal édesapja elárulta: egyszemélyes cellát kapott a fia!

A gyerek azt mondja, felfújták ezt az ügyet, sőt még az sem kizárt, hogy provokáció volt az egész. Életében mindenkin segített, nagyon meglepődnék, ha ezúttal másként tett volna. Jelenleg – szerencsére – egyszemélyes cellában van, így végre nem zavarják a többiek – mondta az apuka a Blikknek.

Mint ismeretes, 2016 szeptemberében egy házilag készített bomba robbant fel a Teréz körúton. A detonációban két rendőr is életveszélyesen megsérült, csak a csodának köszönhető, hogy túlélték a merényletet. Több hónapos rehabilitációjuk után mára már újra rendőrként dolgoznak mindketten. A merénylettel P. László Gergelyt vádolják, aki egy ideig mindent tagadott, majd egyes részleteit elismerte a vádaknak.

Ha elítélik, életfogytig tartó börtönt is kaphat.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!