Tech

Szenzációs: vége a túlsúlyos emberek korának – itt a megoldás

Hirdetés

Most a szakértők szerint is igazi áttörésről van szó!

Egy 12 ezer emberen elvégzett amerikai kutatás szerint a lorcaserin nevű hatóanyag, ami az agy stimulálásával okoz jóllakotság érzetet a beszedőiben, kimutatható módon lefogyaszt – írja a  Guardian

Persze nem annyira, mint a hazugságokkal hirdetett csodapirulák, de a kísérlet során az alanyok 40 hónap alatt átlagosan 4 kilóval lettek könnyebbek.

Egy év elteltével a kísérleti alanyok 39 százaléka legalább 5 százaléknyit lefogyott az induló testtömegéből, amiközben a placebót szedő kontrollcsoport tagjainak 17 százaléka fogyott legalább ennyit.

Az is kiderült, hogy a hatóanyag szedőinek valamivel kisebb százaléka lett közben cukorbeteg. A szer szívbillentyűkre gyakorolt hatását 3270 résztvevőn vizsgálták és nem találtak szignifikáns eltérést a kontrollcsoporthoz képest. (A szívkárosító hatás az eddig kifejlesztett fogyasztószerek jellegzetes gyenge pontja volt.)

Hirdetés

A lorcaserint szedők közül 21 embernek támadtak közben öngyilkos gondolatai, szemben a 11 placebót evővel, de az előbbi csoportba tartozók korábban depressziós tünetekről számoltak be. Mindkét tesztcsoport tagjai diéta és testmozgás mellett szedték a gyógyszert illetve a placebót.

Az Egyesült Államokban van már forgalomban lorcaserin tartalmú gyógyszer.

Forrás: avilagtitkai

A kép illusztráció

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!