Brüsszel győzött – mégis nagy a baj!
Miközben a brit miniszterelnök megkezdi kéthetes csatáját kormánya brexit megállapodásának hazai elfogadtatásáért, az EU-nak nem a további lemorzsolódással kell szembenéznie, hanem a belső szétzilálódással.
Theresa May brit miniszterelnök kéthetes kampányba kezd, hogy eladja történelmi jelentőségű brexitmegállapodását, amelyről a hét végén megállapodott az EU-tagállamok első számú vezetőivel, a hazai közvéleménynek és a londoni parlamentnek – ad helyzetjelentést a Financial Times.
Üzenetét már a hét végén összefoglalta: ha a törvényhozás elutasítja az egyezményt, akkor utat nyit a még nagyobb megosztottság és bizonytalanság előtt.
A kormányfő megállapodott Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, hogy mindhárman azt fogják kommunikálni a következő napokban, hogy az elfogadott egyezségnek nincs alternatívája, nincs tartalékterv az asztalfiókban, amit szükség esetén elő lehet venni. Ha a parlament december elején nemet mondana a megállapodásra, azzal visszaküldené a feleket a tárgyalások rajtvonalára
Eközben egymással homlokegyenest ellenkező spekulációk keringenek a sajtóban.
Az egyik szerint a kormány Európa-párti miniszterei szerint May kénytelen lesz felpuhítani az egyezséget egy norvég típusú megállapodássá, amelynek lényege, hogy az Egyesült Királyság az egységes európai piac része marad. Ezzel szemben a brexiterek azt tippelik, hogy a kormányfőnek át kell gondolnia egy a megállapodás nélküli kiválás menedzselésére vonatkozó tervet.
A parlamenti matematika egyelőre a miniszterelnök ellen szól.
A többséghez 320 szavazatra lenne szüksége, ám a kormányt támogató észak-ír unionista párt (DUP) már az uniós csúcs idején világossá tette, hogy nem szavazza meg a kormány javaslatát. Azt kifogásolják, hogy annak eredményeként hosszabb távon szabályozási határ alakulhat ki az Egyesült Királyságon belül az Ír-tengeren, mivel Észak-Írország az egységes európai piac része maradna, míg a többi brit tagállam csak a vámunióban maradna benn. A DUP-nak tíz képviselője van, akikkel tehát a dolgok jelen állása szerint nem számolhat a miniszterelnök.
A kormánypárttal sem a jobb a helyzet: eddig 90 tory képviselő jelezte, hogy fenntartásai vannak a brexitmegállapodással kapcsolatban. Többségük kilépéspárti, kisebbségük maradáspárti, de a bajuk ugyanaz: az egyezség szerint az Egyesült Királyságnak követnie kellene az uniós szabályokat, miközben nem lenne beleszólása azok alakításába. A mérleg másik serpenyőjében egy-két tucat brexitpárti munkáspárti képviselő van, akik May reményei szerint a megszavazhatják a kormány javaslatát.
Fontos fejleménynek ígérkezik, hogy a kormány nyilvánosságra hoz egy gazdasági jelentést, amely összehasonlítja a megállapodás elfogadása és annak elmaradása esetén várható következményeket. Az előbbi részeként megvizsgálták, mi lenne, ha az Egyesült Királyság a tervezett 2020 helyett 2022-ig tartó átmeneti viszonyban maradna az EU-val, amely alatt lényegében a jelenlegi feltételekkel folyna az együttműködés a szigetország és a kontinens között. A brexiterek látatlanban elutasították az elemzés borítékolható következtetéseit (miszerint az egyezség nélküli kilépés sokkal rosszabb lenne), mondván: pusztán egy újabb riogatásról van szó.
Ez EU 27 tagállama csendben sikerként könyvelhette el a brexitmegállapodás megkötését – véli Ben Hall, az FT publicistája. Sikerült fenntartaniuk egységüket az Egyesült Királysággal szemben, nem engedtek az alapvető követelményeikből, elsősorban az európai gazdasági-jogi rendszer egységének fenntartásából (azaz megelőzték, hogy London kimazsolázza ebből a briteknek kedvező elemeket), és biztosították az ír határ átjárható státusának fenntartását.
A mérleg másik serpenyőjében az a tény van, hogy az elmúlt ötven évben még elképzelni sem lehetett, hogy az unió egyik nagy tagállama hátat fordítson az európai integrációnak, ám ez most megtörténik. Ami azt illeti a lisszaboni szerződés 2009-es elfogadásáig még a kilépés jogi lehetősége sem állt fenn. Más kérdés, hogy a brit elit mindig úgy gondolta: országuk stratégiai politikai és gazdasági érdeki globális irányúak szemben a szűkebb európai fókusszal.
Nagy-Britannia távozása alaposan meg fogja változtatni az EU-t, ám nem annyira, mint amitől sokan néhány évvel ezelőtt tartottak.
Az unió elveszt egy atomhatalmat, amely világszintű gondolkodással és szabadpiaci szemlélettel gazdagította. Fontos volt Amerika-barátsága is, ami azonban az USA befelé fordulása és a kínai nagyhatalmi törekvések erősödése idején amúgy is veszített volna jelentőségéből.
Az EU gondjai nem abból fakadnak – amitől az elmúlt években sokan tartottak -, hogy egyes tagállamok követnék az Egyesült Királyságot. Olyan euroszkeptikus vezetők, mint Matteo Salvini olasz belügyminiszter vagy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke egyelőre nem beszélnek arról, hogy kiléptetnék országukat az EU-ból.
Az európai elitet támadó nacionalisták azonban offenzívában vannak: az olasz kormány nyíltan dacol az eurózóna költségvetési szabályaival, Lengyelország, Magyarország és Románia feladja a jog uralmának érvényesítését, az észak-európai pénzügyi héják pedig blokkolják az euró-tagállamok pénzügyi biztonsági rendszerének erősítését, azaz nem hajlandók többet áldozni saját anyagi erőforrásaikból az övezet pénzügyi egyensúlyának garantálása érdekében..
Az FT publicistája mindezt úgy értékeli, hogy az euroszkeptikus politikai erők belülről akarják felemészteni az európai integrációt. Ezt szerinte azzal lehet megelőzni, hogy az Európa-pártiak nem engednek a közösség alapértékeiből, például az egységes piac szabályaiból, az áruk, a tőke és az emberek szabad áramlásának és a jog uralmának elvéből. Az EU-nak a jelenleginél rugalmasabb működési rendszereket kell kidolgoznia és újra fel kell fedeznie a tagállamai közti szolidaritást, amelyre építve szembe szállhat a belső bomlasztás immáron működésbe lépett erőivel.
Forrás: napi.hu
