Francia jobboldal: Franciaországban lehetünk szemtanúi annak, milyen lesz Európa jövője”

Az 1958-as születésű, algériai berber zsidó származású francia újságíró, író és esszéista a francia politikai és közigazgatási elitképzőnek számító Sciences Po egyetemen végzett, majd újságíróként kezdett dolgozni. A Figaro munkatársa a mai francia közélet top véleményvezérei közé tartozik, hétről hétre írja meg, illetve ütközteti véleményét másokkal különböző lapokban és vitaműsorokban.

A Mandiner riportot készített az újságíróval, ebből néhány részlet:

Ki nyer ma csatákat Franciaországban?

Harminc éve egy kettős, ideológiai-demográfiai jelenségnek lehetünk szemtanúi Franciaországban. Bevándorlók hatalmas tömege érkezett az országba az Európától délre található, jellemzően muszlim területekről. Ezzel egyidejűleg a francia egyetemeken meggyökeresedett az a gondolat, hogy dekonstruálni kell Franciaország történetét, bebizonyítani, hogy az csupán egy mesterséges alkotás. Azt is kétségbe vonták, hogy Franciaország egyáltalán létezett. Az új történelemértelmezés csupán a világtörténelmet és a kisebbségek történetét ismerte el, ezek között pedig nincsen semmi. Azt állították, hogy az, amit Franciaországnak, francia léleknek nevezünk, csupán a heteroszexuális, keresztény, fehér férfiak találmánya, akik üldözőbe vettek minden kisebbséget, a nőket, a gyarmati népeket és így tovább.

Az emberi jogok, a tolerancia, a másik szeretetének jegyében már nem tanítják meg a franciáknak a saját országuk történetét, ami a nemzeti identitás alapja. Illetve kizárólag mások – az angolok, a németek, az amerikaiak, az oroszok, az arabok, az afrikaiak – szemszögéből mesélik el azt. Ezért határoztam el, hogy megírom Franciaország történetét Franciaország szempontjából.

Az ön által pártolt asszimiláció értelmében tehát a bevándorlók semmilyen mértékben nem őrizhetnék meg a maguk kultúráját, a szokásaikat?

A francia asszimilációs modell úgy működött, hogy a bevándorló otthon, négy fal között megőrizhette a hazájában honos szokásokat, az utcán azonban nem adhatta ennek jelét.

Azért pártolom az asszimilációt, mert asszimiláció nélkül nem marad meg Franciaország.

Ez élesen szembemegy Franciaország egész történelmével. A királyság, a köztársaság mindent megtett azért, hogy egyesítse Franciaországot, hogy egységes törvények alá vesse azt. Az „egy és oszthatatlan Köztársaság”, ahogy a jól ismert szlogen szól. Ma mindez összeomlóban van, Franciaország nagy erőkkel dezintegrálódik.

Ezt azonban senki sem akarja belátni: egyre csak tagadják, hogy így lenne, hogy minden bevándorló francia, miközben sokan közülük gyűlölik Franciaországot, a bevándorló hátterű fiatalok különösen nagy számban utasítják el a francia identitást. Nem, ők nem franciák, egyre inkább belecsúsznak az iszlamizációba, kizárólag az iszlám elvei szerint élik az életüket. Ha úgy tetszik, a vészharangot kongatom, már csak azért is, mert úgy látom,

A mai konferencia nigériai résztvevői rendkívül érdekes beszámolót adtak a hazájukról, ahol a muszlim északi rész és a keresztény déli rész egyfolytában háborúzik. Valami ilyesmire számíthatunk Franciaországban is húsz éven belül. Ez rémületes!

És az iszlamizáció térnyerése ellen hogyan lehetne felvenni a harcot: a szekuláris elvek megerősítésével, vagy ahogyan Houellebecq javasolja, a katolicizmushoz való visszatéréssel?

Vissza kell térnünk a francia típusú szekuláris elvekhez. A francia szekularizmus nem azonos az angolszász szekularizmussal. A vallásszabadságon alapul, de – és ezt mindig elfelejtik hozzátenni – a vallásnak a magánéletben kell maradnia, hogy ne zavarja meg és ne gyakoroljon nyomást az államra és az egyénekre.

hiszen a vallásháborúk országa a miénk. Tiszteletben tartjuk a vallásszabadságot, ám tudjuk, hogy az Abszolútum nevében folytatott háborúkat robbanthat ki.

Amikor ugyanazon a területen az Abszolútumról vallott eltérő felfogások vannak jelen, óhatatlanul háborúskodások törnek ki. Láttuk ezt a katolikusok és a protestánsok esetében, az amerikaiaktól eltérően vannak tapasztalataink az ügyben. Az iszlámot tehát úgy tudjuk határok közé szorítani, ha a magánéletbe szorítjuk vissza. Arra szorítjuk a muszlimokat, hogy döntsék el, ragaszkodnak-e az iszlám tradicionális koncepciójához, vagyis az iszlámhoz mint politikai-jogi rendszerhez, ami szigorú előírásokkal szabályozza a társas életet. A fátylak, a djellaba: ezekkel az iszlám azt üzeni, hogy nézzetek ide, elfoglalom és dominálom a köztereket, sőt irányítom őket, ráerőltetem a társadalomra a kultúrámat. Nem a nőjogokról meg az egyéni szabadságjogokról szól ez az egész: ez egy politikai ügy, a láthatóság politikai ügye.

Az iszlámot tehát vissza kell szorítani a magánéletbe. Azok, akik ezt elfogadják, maradhatnak, azokat pedig, akik nem, ki kell utasítani az országból. A Francia Köztársaság száz éve, de még ötven éve is így cselekedett volna.

Valahol azt nyilatkozta, hogy Franciaországnak megszállását az önnön elitjei szervezik meg. Hogyan kéne elképzelnünk ezt a „megszervezést”?

Azt értettem ez alatt, hogy mi vagyunk az első ország a világtörténelemben, amely fizet azért, hogy megszállják. A szociális rendszer, a törvények biztosítják a bevándorlók egyre nagyobb mértékű behozatalát. Az elitek pedig azzal, hogy nem farolnak ki e rendszer mögül, önnön elözönlésünk szervezésében vesznek részt. Finanszírozzák a megszállást a kórházakkal, az iskolákkal, az ingatlanépítésekkel, a börtönökkel, mindez elképzelhetetlen összegekbe kerül. Olyan territóriumokat szerveznek meg, amelyek nem franciák!

Néhány hónapja azt mondta, hogy a franciák egy nap felteszik a kérdést, a polgárháborút vagy az iszlámnak való behódolást válasszák-e. Tényleg csak ezek lennének az alternatívák?

Nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal. François Hollande volt köztársasági elnök egy újságíróknak adott, bizalmas jellegű interjúkat tartalmazó könyvében arról beszél, hogy „a migráció megosztottsággal fog végződni”. Az eggyel ezelőtti belügyminiszter, Collomb úr a lemondásakor azt nyilatkozta, hogy

Szóval megjósolta a polgárháborút. Húzzuk alá: belügyminiszter volt, Franciaország legjobban informált embere.

Ma Franciaországban rengeteg terület van, ahol olyan hallatlan erőszak uralkodik, ami már a polgárháborút vetíti előre. Nemi erőszak, lopás, gyilkosság, brutalitás… Szám szerint 751 efféle „érzékeny” terület van országszerte – látja, a francia nyelv milyen óvatos –, ahol gyakorlatilag a drog az úr, ahol az iszlám törvénykezése van érvényben, ahova a rendőrség be se merészkedik több tucat kommandós biztosítása nélkül, hogy aztán rögtön le is lépjenek, mert az ott lakók nekik támadnak, hűtőszekrényeket dobálnak a fejükre… Ugyanígy áll a helyzet a mentőkkel meg a tűzoltókkal. Ez már az a megosztottság, amiről Hollande beszélt!

Évente 260 ezren érkeznek az országba törvényesen, minden szükséges engedéllyel ellátva a családegyesítés jegyében. Ez a szám egy olyan nagyváros lakosságának felel meg, mint Montpellier. Ismétlem: törvényes bevándorlásról van szó, és főképp muszlimokról. Illegálisan pedig majdnem százezren jönnek, ez Nancy lakosságszámát közelíti. Ezek az újonnan érkezők a ma már kizárólag muszlimok lakta területeken telepednek meg. A franciák elmenekülnek, mert túl nagy az erőszak, megváltozott az életmód. Amikor mindenütt halal-üzletek nyílnak djellabás férfiakkal és elfátyolozott nőkkel, az emberek Marrákesben érzik magukat, és elmennek.

Az elitek nem látják be mindezt. Ha valaki erről beszél, rögtön ráütik a bélyeget, hogy iszlamofób meg összeesküvés-elméletek híve. Pedig ez a valóság.

Az teljes interjú ITT olvasható.

Forrás: mandiner