Nagyot eshet a magas lóról Weber hamarosan
A június végi európai uniós csúcstalálkozó előtt teljesen nyitott, ki lehet az Európai Bizottság új elnöke. A döntést az állam és kormányfők hozzák meg az Európai Parlament jóváhagyásával. A találgatások behatárolják az esélyesek körét. Akárki veszi is át Jean-Claude Juncker helyét az Európai Bizottság élén, azonnal két nagy kihívás elé került. Szembe kell néznie az Egyesült Királyság várhatóan rendezetlen őszi kilépésével az Európai Unióból, illetve Donald Trump amerikai elnök Európával szemben (is) ellenséges protekcionista politikájával.
A Bloomberg három publicistája, Leonid Bershidsky, Ferdinando Giugliano és Lionel Laurent számba vette a sajtóban és a tárgyalótermeket övező folyosókon szóba kerülő jelöltek erényeit és hibáit, illetve az esélyeiket javító vagy rontó további tényezőket. Az új vezetőt az európai állam- és kormányfők június végi csúcsértekezletén tervezik kiválasztani, hivatalba lépéséhez szükség van az Európai Parlament támogatására.
Jelenleg úgy látszik, hogy a versenyben Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) spitzenkandidatja vezet, ám ez csak papíron látszik igaznak – Lionel Laurent szerint. Bárki hallja a nevét Brüsszelben elhúzza a száját, amit elsősorban az indokol, hogy az európai politika folytonosságát képviseli akkor, amikor az EU-nak láthatóan változásra van szüksége. A brüsszeli buborékon kívül lényegében ismeretlen a neve, sosem dolgozott választott nemzeti kormány tagjaként vagy fejeként. Nehéz elképzelni, hogyan vihetné közelebb a bizottságot és az EU-t az európai polgárok szívéhez.
Ugyanakkor az EPP jelöltjeként Angela Merkel német kancellár és más kormányfők természetes választása, hogy őt támogassák. Ennek az éremnek is van azonban másik oldala, hiszen éppen emiatt éppen ilyen természetes célpontja Emmanuel Macron francia államfőnek és másoknak, akik nem akarják, hogy az EPP jelöltje nyerje el a posztot és egyébként is ellenzik a spitzenkandidat-rendszert, mármint azt, hogy csak az európai parlament pártcsaládjainak csúcsjelöltjei közül kerülhessen ki az új bizottsági elnök.
Ha az a fő elvárás az új vezetővel szemben, hogy egy jó diplomata és egy jó menedzser képességeit egyesítse, akkor Frans Timmermans, a Szocialisták és Demokraták (S&D) pártcsaládjának jelöltje vagy Michel Barnier, az EU brexitfőtárgyalója látszik a legjobb választásnak – véli Leonid Bershidsky. Barnier bizonyította keménységét például, amikor 2004-2005-ben francia külügyminiszterként ellenezte az USA iraki invázióját, illetve amikor ellenállt a londoni City intézményeinek, amelyek a bankok megmentése érdekében gyakoroltak nyomást az európai kormányokra a pénzügyi válság után. A brexit menedzselésében érvényesítette az EU akaratát. Gyengesége, hogy formálisan nem kampányolt a posztért (szemben Weberrel és Timmermansszal). A kampány és a nyílt vitázás nem tartozik az erényei közé és a brexit ügyében érvényesítette ugyan az uniós vezetők akaratát, de nem találta meg a kompromisszumot a londoni kormánnyal. Az EU-nak talán nála rugalmasabb és rafináltabb európai bizottsági elnökre lenne szüksége – vélik a Bloomberg publicistái.
Timmermans erős a kampányban és a vitában, a holland Munkáspártot a május végi európai parlamenti választáson sikerre vezette, alig két évvel 2017-es szánalmas hazai választási szereplése után. Minden nagy európai nyelven könnyen, minimális akcentussal kommunikál és folyékonyan beszél oroszul is. Hosszú hazai külügyi és európai tisztviselői múlt áll mögötte. A jelenlegi bizottság alelnökeként sikerrel képviselte az európai akaratot a jog uralmára fittyet hányó kelet-közép-európai kormányokkal szemben. Következetes környezetvédő: például erős támogatója az egész Európára érvényes szén-dioxid-kibocsátási adónak.
A gyengeségei közé tartozik, hogy miközben elkötelezett baloldali, a politikai paletta széles skáláján mozgó nemzeti vezetőkkel kellene együtt dolgoznia, illetve egy olyan európai parlamenttel kellene megtalálnia a hangot, amelyben jelentős radikális jobboldali és mérsékelt konzervatív képviselőcsoportok tevékenykednek. Nem sok eredményt ért el az egyik alelnöki feladatkörében, az uniós szabályozás egyszerűsítésében, ami azt sejteti, hogy gondjai lennének a brüsszeli bürokrácia kézben tartásával.
Ha az uniós vezetők azon az alapon keresnek vezetőt az Európai Bizottság élére, hogy ki tette a legtöbbet az utóbbi időben az EU-ért, akkor el kell gondolkodniuk a dán Margrethe Vestager személyéről, aki a jelenlegi bizottság versenyügyi biztosa – véli Ferdinando Giugliano. Ebben a feladatkörében számos nagy visszhangot kiváltó eljárást irányított a technológiai óriásvállalatokkal szemben, érvényt szerezve az EU versenyszabályainak. Barnier-val szemben két előnye lenne: frissebb arc a nemzetközi politikában, ami fontos szempont, ha az uniós vezetők bizonyítani akarják az elkötelezettségüket a változás iránt, illetve a bizottság első nő elnöke lehetne.
Ezzel egyidejűleg azt is bizonyította, hogy képes szilárdan ellenállni a nemzeti kormányok nyomásának. Például 2015 és 2017 között elutasította azt az olasz kérést, hogy az ország hanyatló bankjainak megmentése érdekében vizezzék fel a 2008-as pénzügyi válság után bevezetett szabályokat. Végül két kis bankot azért bezártak, amit sokan vitatható lépésnek tartanak, de ez bizonyította Vestager pragmatizmusát.
Idén blokkolta a francia Alstom és a német Siemens vasúti üzletágának egyesítését, pedig mind a berlini, mint a párizsi kormány erősen lobbizott ezért. Összességében erősen képviselhetné az EU-s intézményeket azt követően, hogy az utóbbi időben gyengült Európai Bizottság befolyása a nemzeti kormányokkal szemben.
Ha az említett „hivatalos” és „félhivatalos” jelöltek kiütik egymást, akkor szóba kerülhetnek outsiderek. Közülük talán a bolgár Krisztalina Georgieva, a Világbank jelenlegi vezérigazgatója nevét lehet a legtöbbet hallani – írja Laurent. Mivel korábban európai bizottsági biztos is volt, egyszerre léphetne színre tapasztalt, de egyben friss jelöltként. Az EPP tagjaként az európai parlament legnagyobb pártcsaládját képviselné, akárcsak Weber. Összességében úgy tudná szimbolizálni a változást, hogy eközben nem okozna nagy felfordulást a kialakult hatalmi viszonyrendszerben.
