Az afgán migránsnak a francia rendszer engedte, hogy gyilkoljon
A francia bevándorláspolitikáról és igazságszolgáltatásról írt kemény kritikát Eric Zemmour, világhírű francia esszéista a Le Figaro vezető konzervatív napilapban.
Írásának apropóját a másfél héttel ezelőtti, Lyon elővárosában történt iszlamista merénylet adta, amelynek során egy 33 éves afgán migráns a buszmegállóban egy fiatalembert megölt, kilencet pedig megsebesített. Hárman közülük még mindig nagyon súlyos állapotban vannak. Azt üvöltötte a migráns, miközben gyilkolt, hogy “Nem olvastátok a Koránt!”, miközben egy barbecue-nyárssal az ártatlan embereket vagdosta. Kiderült: a migráns több országban, hamis papírokkal is próbált menedékjogot kapni, végül ez Franciaországban sikerült is neki.
Eric Zemmour szerint egy olyan filozófiai, társadalmi kirakós játék részesei lettünk, amelynek szabályait az igazságszolgáltatás diktálja. Egyik nap 6 hónap büntetésre ítélik az Identitás mozgalom militánsait, mert (békésen) lezárták a francia-olasz határt, az Alpokon ne jöhessenek be az illegális migránsok, majd egy másik nap menedékjogot kap egy afgán, aki gyilkosságot követ el késsel. “Egyidejűleg azt is megtudtuk, hogy ez az afgán férfi nem azért kapott menedékjogot Franciaországban, mert személyes életét fenyegették, hanem azért, mert a hazájában háború van, és bár menedékjogi kérelmét Németországban, Olaszországban, Norvégiában elutasították, Franciaországban elfogadták” írja Zemmour.
„Franciaországnak mindig mindent jobban kell csinálnia, mint másoknak. A Nemzeti Menedékjogi Bíróság büszke lehet magára: sürgősen menedékjogot kellett adni ennek az afgánnak, akit attól kellett megvédeni, nehogy megöljék saját hazájába, így hát megengedték neki, hogy a miénkben öljön”.
A régi időkben azokat, akik megvédték a határokat a megszállóktól, hősöknek tekintették, se szeri, se száma a halottaknak állított emlékműveknek. Ma viszont bántalmazzák őket, rasszistaként bánnak velük, bebörtönözik őket – fogalmazta meg Eric Zemmour.
Az Alkotmányügyi Tanács (megfelel a magyar Alkotmánybíróságnak), Zemmour szerint manapság azokat részesíti dicséretben, akik kinyitják a határokat, akik a francia törvényeket megszegve segítik a hódítók bejövetelét, a ködös „testvériség” nevében, veszélybe sodorva ezzel saját honfitársaikat. A régi időkben, a bolondok Napóleonnak képzelték magukat, teszi szemléletessé Zemmour, és kezükkel megfogták a hasukat. (Napóleont festményeken gyakran ábrázolják úgy, hogy a mellényén épp a hasát fogja. Ennek orvosi szakvélemények szerint Napóleonnál örökletes gyomorbetegség volt az oka.) A mostani időkben „Allah Akbar”-t kiáltanak és hasba szúrnak egy járókelőt.
Régen az államnak az volt az egyik feladata, hogy a francia polgárokat bármi áron megvédje. Ez adta legitimitását. Egyébként is, a bíróságok a „francia nép nevében” hozzák ítéleteiket. „Ma, az állam számára az a legfontosabb, hogy kerüljön „minden általánosítást”. Vagy, hogy megvédje az idegeneket (bevándorlókat) a franciák képzeletbeli üldözésétől. Vagy, hogy megvédje az iszlámot bármilyen „stigmatizációtól”, még akkor is, ha nevében saját honfitársainkat gyilkolják le”. A bíróságoknak mostantól az „emberiség nevében” kellene ítélkezni, vagy esetleg Allah nevében? – teszi fel a kérdést Zemmour. A régi világban ugyanis, elemezi tovább a helyzetet, a menedékjog Victor Hugot jelentette, aki Franciaországból történő száműzését követően többek között Jersey szigetére emigrált, vagy Szolzsenyicint, a nagy orosz írót, akit a kommunista Szovjetunióból deportáltak és nyugat-német közvetítéssel és segítséggel végül is Vermontban, egy amerikai megyében kapott menedéket. Ehhez képest a menedékjog ma az iszlám harcosok kimeríthetetlen forrása lett. A régi világban, a külföldi bűnözőket visszaküldték saját hazájukba, menedékjogi kérelmüket elutasították, a mostani időkben inkább törvényeket hoznak védelmükre, hogy a kétszeres büntetés gyötrelmeit elkerüljék szegények, mondja ismét ironikusan Zemmour.
E hihetetlen, elképesztő perspektíva-váltás érzékeltetéséhez Zemmour, találóan, a 70–es évek Franciaországából idéz egy bírósági röpiratot, amelyet az 1968-as baloldali diákmozgalmak hatására alapított Bírói Szakszervezet tagjai osztogattak a végzős bíráknak. Ebben a „Baudot szónoklata” néven ismertté vált röpiratban, amelyet készítőjéről neveztek el, az erősen baloldali, marxista orientáltságú, ’68-as időket idéző szakszervezet arra hívta fel annak idején a leendő bírákat, hogy „részrehajlóan ítélkezzenek, részesítsék előnyben a szegényt a gazdaggal, a nőt a férfival, a gyereket a szülővel, a munkást a főnökkel és végül a migránst a franciával szemben”. 50 év elteltével, zárja írását Zemmour sajátos szomorúsággal, „indokolt ezen emberek büszkesége. Munkájukat (jól) elvégezték”.
Vagyis, az 1968-os balliberális lázadás abszurd jogi követelése Zemmour szerint Franciaországban valóra vált. A francia bírák úgy viselkednek, ahogy Baudot-ék követelték 1968 után. Például, előnyben részesítik a migránsokat a franciákkal szemben.
Forrás: origo
