Hollómese brüsszeli változat: főszerepben Macronnal
Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja.
Macron, már az óvodában hallhatta zseniális honfitársa példázatát, nyilván meg is értette, s úgy fest, szívesen alkalmazná. Természetesen ő a róka, a V4 a holló, a sajt pedig a visegrádiak mindeddig megőrzött uniós akcióegysége.
Kezdjük távolabbról.
Az égető uniós kihívások közül Macronék (értsd, a németek is) a brexitet legföljebb enyhíteni képesek csak, megoldani (egyelőre?) nem. Az olasz melót viszont elvégezték, Rómában megint Brüsszelre hangolt kormány van, gyengus ugyan, de legalább a „miénk”. Kérdés, meddig tudják az ötcsillagos-ballib koalíciót kitartani… Nyilván csak időlegesen, de ez most édes mindegy. A politikában az egyik, ha nem a legfontosabb időegység, a pillanat.
S persze itt vannak még problémának a szokatlanul egységes visegrádiak. Nem érdemes minduntalan ostrom alatt tartani őket, csináljuk innentől kezdve máshogy, mert egy ostromlott várban mindig nagyobb a kohézió. Föl kell hát lazítani. A bizottsági posztok (folyamatban lévő) elosztásánál van der Leyenék már ezt a „máshogy” taktikát alkalmazzák. Komoly és testre szabott pozíciókat adnának a visegrádiaknak, összpontosítsanak csak azokra, energiaigényes feladat mindegyik, és nem mellékesen számon is kérhető.
Kezdjük el továbbá hirtelen dicsérni a régió legaktívabb politikusát, a magyar miniszterelnököt. Mondjuk róla azt, neki van egyedül átfogó koncepciója, amivel persze nem kell mindenben egyetérteni, de mégis: másnak nincs, csupáncsak neki. Hátha ez a dallam, a többieknek nem tetszik majd igazán, hiszen amint azt a históriából tudjuk (illetve tudják), a magyar kártya errefelé mindig megjátszható.
Macron széles körben közre adott és hangsúlyosan hízelgő minapi véleménye Orbánról aligha véletlen. Mint ahogy Merkel asszony korábbi soproni vizitje sem volt az, avagy komolyan hiheti valaki, hogy ne hangolták volna össze a kettőt?
Kizárt dolog.
De ha még mindig kételkednénk, olvassuk csak el a derék Juncker úr szintén elég friss nyilatkozatát. Megrovó szándékkal elszánt nemzeti politikusnak nevezi ebben Orbánt, aki semmi mást, kizárólag csak saját „önző nemzeti érdekeit” képviseli. Ergo, sugallja Juncker, senki sem bízhat meg benne Európában, következésképpen a visegrádiak sem.
Igaz, Juncker úr máskor is összehordott már hetet-havat, de ez most más. Szép magyarsággal mondva, ez most időzítve van. Macronék egészen bizonyosan egyeztettek vele, ami nem is lehetett túlságosan nehéz. Komplexen kell dicsérni valakit, úgy, hogy közben rámutatunk, milyen veszélyes ember – ami rafinált összjátékot igényel. A lényeg az, hogy az uniós polgár előbb-utóbb föltegye gyanakvó kérdését: akkor Orbánnal most, hogy is van ez?
Sosem árt tehát józanul hallgatni a különféle dallamokat, és meghallani az összhangzat fonákját is. Vagy lehet, hogy tévedek, s Brüsszelben tényleg valami merőben új mainstream-politika kezdődne el? (Ámbár, ugyan mitől…?)
De akár így, akár úgy, a régiónak kár volna bedőlnie holmi ravaszkodásoknak.
Még a holló csőrében a sajt.
Galló Béla
politológus
