Európa

Megdöbbentő, mit kapnak Görögországban a migránsok!

Hirdetés

Egy görögországi szervezet illegális bevándorlóknak bérel lakásokat – azért, mert megteltek a menekülttáborok. Az ENSZ is támogatja a „programot”.

A görögországi Kiosz szigetén megtelt a menekülttábor. A hivatalosan 800 fő befogadására alkalmas terület fullon van – mostanra kétezren laknak itt. Egy görög civilszervezet ezért úgy döntött, kiadó lakásokat bérel migránscsaládok számára. Az ENSZ menekültügyi szervezete által finanszírozott programban most 53 lakást béreltek ki 239 menekültnek. Az apartmanok többnyire a városközpontban vannak, hogy könnyű legyen eljutni orvoshoz, élelmiszerboltba. A görög migránssimogató szervezet egyik aktivistája, Katerina Pappa szociológus elmondta, hogy a lakásokba telepített bevándorlókat jogi dolgokról (például menedékkérelmek kapcsán) is felvilágosítják.

Ismert, pár nappal korábban az olasz belügyminiszter bejelentette, hogy humanitárius folyósokon keresztül 10 ezer migránst hoznak át Európába. A bevándorlókat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Memzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szelektálja, főleg azokat, akik a „nemzetközi jog szerint menekültnek számítanak”. Ők nem menedékkérőként, hanem menekültként érkezhetnek meg Európába.
Forrás/video: EuroNews

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!