Európa lélegeztetőgépre van kötve és az Európai Unió képtelen meggyógyítani
Vajon ez az egzisztenciális válság lesz az EU számára a kegyelemdöfés, vagy jön egy még szorosabb integráció?
Február végén, mikor a vírus még távoli fenyegetésnek tetszett, a Carnegie Europe megkérdezett több szakértőt, hogy vajon fel van-e készülve az Európai Unió egy járványra. A kutatók és újságírók ekkor még magabiztosan nyilatkoztak arról, hogy Európa erős, egészségügye kiváló, és vezetése felkészült.
A kontinens lakosai március első heteiben még felvonultak, színházba jártak és síparadicsomokban pihentek, miközben a betegség már ott bujkált közöttük. Aztán a vírus, mint valami láthatatlan szörny végigvonult Olaszországon és tömegével kezdte szedni az áldozatait. Mindenki hallotta a morajlását, de senki nem hitte el, hogy őt is elérheti.
A fertőzés országról országra járt, de az Európai Unió képtelen volt koordinált választ adni. Az kormányok sorba jelentették be a megbetegedéseket, és a szigorító intézkedéseket.
Mivel mindenki kapkodva próbálta megelőzni a bajt, az Unió vezetése pedig nem adott iránymutatást, így az olaszok magukra maradtak a válsággal.
Az első segély sem Brüsszelből, Berlinből vagy Párizsból érkezett, hanem a kínai kormány küldött egészségügyi segítséget az országnak.
„Az Európai Unió megbukott, nem tette a dolgát. Az olaszok európai partnerei vétkesek, mivel önző módon cselekedtek. Segítenünk kellett volna Olaszországnak” — nyilatkozta Yannick Jadot francia európai parlamenti képviselő egy francia rádiónak a helyzettel kapcsolatban.
Néhány hét lefolyása alatt olyan országok, akiknek vezető politikusai addig a nacionalizmus szörnyű ártalmairól szónokoltak villámgyorsan magukba fordultak.
A szolidaritás a legtöbb ország esetében mindössze üres frázis lett. Az internet különösen rásegít arra, hogy a népek olyan gesztusokat tegyenek egymásnak, amelyek a krízis súlyosbodásával egyre kevesebbet számítanak.
Mert ugyan inspiráló lehet egy ideig az épületekre kivetített olasz zászló, vagy az államfők bátorító üzenetei, de a kórházak frontvonalában ezek semmit nem érnek.
Annál inkább számítanak az Európán kívülről érkező segélyszállítmányok, amelyek miatt még inkompetensebbnek tűnhet Európa reagálása.
Az európai válasz hiányossága részben annak köszönhető, hogy az egészségügyben bár van koordináció az EU országai között, de elsősorban mindenki nemzeti szinten irányítja ezt a területet. Bár elvileg az Uniónak van vészhelyzeteket kezelő csoportja az ERCC, azonban nem véletlen, hogy az EU legtöbb lakosa soha nem hallott erről a szervezetről. Ugyanis ilyen jellegű, mindenkit érintő katasztrófára nincs felkészülve Brüsszel. Ráadásul az EU-ban minden döntés hosszú folyamatok, bizottsági tárgyalások terméke, most azonban nincs idő megvárni egy akcióterv elkészülését.
Az is nyilvánvalóvá vált a krízis első heteiben, hogy az egykor szinte „szentnek” tekintett határok-nélküliség, a válság szelére azonnal félre lett tolva és ki részlegesen, ki pedig teljesen lezárta a határait.
Schengen történetében először az Európai Unió is lezárta a külső határait, miután két héttel korábban még az Egyesült Államokat kritizálta, amiért az betiltotta az európaiak beutazását az országba.
A járvány arra is rávilágított, hogy az Unió tulajdonképpen teljesen tehetetlen egy ekkora válság idején. A távolságtartás szabályai az uniós intézmények munkáját is megnehezítik. Ráadásul az utazás veszélye miatt, ha lenne ilyen helyzetben bedobható európai hadsereg, nem lehetne őket felhasználni. Az egészségügyi eszközök beszerzésében pedig az államközi kapcsolatok, valamint a kórházak és egyetemek üzleti kapcsolatai kamatoztathatóbbaknak bizonyultak, mint az EU bürokrácia, amely ezen a téren annyit ért el, hogy kezdeményezte egy egészségügyi készlet létrehozását.
Eddig úgy tűnik az egészségügyi reakciót illetően az Európai Unió gyengén teljesített, hiszen ennyi hét után sem lehet koherens válaszról beszélni.
Azonban az még kérdés, hogy a várható recessziókor, Brüsszel hogyan vizsgázik. A Bizottság már nyilvánosságra hozta, hogy minden ország több milliárd eurót fog kapni a krízis kezelésre. 37 milliárd euró lesz elkülönítve az EU költségvetésből erre a célra. Az Európai Központi Bank pedig némi huzavona után bejelentette, hogy egy 700 milliárdos gazdaság élénkítő programot fog végrehajtani.
2008 óta mindenki a következő válságot várja, és az euróövezet leggyengébb láncszeme pont az az Olaszország, akit most a legkeményebben érint a vírus. Ráadásul a dél-európai országé a világ egyik legnagyobb gazdasága, így az ő esetleges összeomlása esetén nagyon szoros gazdasági együttműködésre lenne szükség, amit csak egy szorosabb pénzügyi integráció segítségével lehetne megvalósítani.
Március 26-án az európai országok vezetői már összecsaptak a segélycsomaggal kapcsolatban, mivel Spanyolország és Olaszország sokkal átfogóbb megoldást szeretne, mint Németország. Az olaszok „koronakötvények” kibocsájtását akarják, de ezt az országok többsége nem támogatja. Így megállapodás híján az EU vezetői két hetet adtak maguknak, hogy döntsenek a megoldásról.
Minden válság azt bizonyítja, hogy az Unió jelenlegi formájában gyenge, csak asszisztálni tud ahhoz, amit az országok a belegyezése nélkül is megtesznek.
Azonban egy erős Európai Unió egyben egy szorosabb integrációt jelentene, amit viszont több tagállam nem támogat, mivel akkor még többet kellene feladni a szuverenitásukból.
Egy biztos, a karantén alatt levő kontinensen olyan érzése lehet az embernek, mintha az Európai Unió egyszerűen megszűnt volna. Lezárt határok mögött hirtelen mindenki távol került egymástól és a politikai vezetőket teljes joggal csak a saját országuknak a túlélése mozgatja.
A járvány egy átláthatatlan köddel fedi el a jövőt, így lehetetlen megjósolni, hogy ez a két frontos válság, amely egyszerre veszélyezteti az életet és a gazdaságot, vajon az Európai Unió végleges összeomlásához vagy megerősödéséhez fog vezetni.
SBG Buddha
