Tech

Ijesztő jövőképet festett egy magyar biológus

Hirdetés

Maga az ember okozza a bajt, és a koronavírusnál is pusztítóbb járványokra készülhetünk fel, ha nem változtatunk az életvitelünkön.

Jordán Ferenc hálózatkutató biológus Ördögi jóslatok című könyvében most nemcsak az okokat mutatja be, hanem útmutatót ad ahhoz, hogyan tudnánk elkerülni, vagy legalábbis korlátok közé szorítani a koronavírushoz hasonló, világméretű katasztrófákat.

– A túlnépesedés és a globalizáció logikus következménye a koronavírus-járvány, nincs benne semmi meglepő. Bizonyos területeken hatalmas sűrűségben élnek az emberek, rengeteget utazunk, miközben az éhínség miatt egyre többen kényszerülnek arra, főként az ázsiai és afrikai országokban, hogy bizonytalan eredetű élelmiszereket egyenekRégóta tudjuk, hogy melegágya ez az állatokról emberre terjedő vírusoknak, mégis, amíg világméretű járvány nem lett belőle, nem vettük elég komolyan – kezdte a biológus, aki szerint a 2000-es évek elején megjelent SARS-járvány után voltak kezdeményezések arra, hogy a világ minden részén feltérképezzék a kórokozókat, de a veszély lecsengésével a kutatók mögül is elfogyott a támogatás.

Jordán szerint ilyen járványok bármikor kialakulhatnak.

– Az, hogy egy járvány száz, ezer vagy egymillió embert fertőz meg, egészen kicsi dolgokon múlhat. Nem mindegy, hogy egy városi üzletember, egy falusi szántóvető vagy egy olyan sportoló kapja el, aki körbeutazza a földet.Fontos tehát, hogy gyorsan, helyben kontrolláljuk a vírust. A koronavírus azért is veszélyes ebből a szempontból, mert sok esetben nem vagy alig okoz tüneteket, a lappangási ideje pedig hosszú. Őrült nehéz tehát követni a megbetegedéseket – mondta a biológus.

Hirdetés

Jordán szerint a mostani helyzet tanulsága az, hogy ha valahol felüti a fejét egy ehhez hasonló fertőzés, rögtön izolálni kell a területet.

– Kínában már két hónapja tombolt a járvány, de Európában szinte semmilyen intézkedést nem tettek. Ez őrültség, ilyet a jövőben nem lehet csinálni – mondta.

A szakember szerint ha meglesz a vakcina, nem térhetünk vissza teljes mértékben ahhoz az élethez, amit eddig folytattunk.Nem biztos, hogy a Bahama-szigeteken kell nyaralni, ha a közelben itt az Adria, tanácsosabb lenne a belföldi turizmusra fókuszálni, országon belül termelt élelmiszereket, itthon készült ruhákat vásárolni.

– Ha a globális kapcsolatokat csökkentjük, könnyebb lesz a járványokat féken tartani – figyelmeztetett Jordán.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs esély rá, hogy idén elkészül a koronavírus elleni védőoltás, sőt, a szervezet Globális Járványriasztási és Válaszadási Hálózatának (GOARN) elnöke szerint a vakcina még a következő év végéig sem lesz kész.

Hirdetés

Forrás: Blikk

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!