EurópaTech

Csehország nem kispályázik: saját nemzeti oltásuk lesz

Hirdetés

A prágai egészségügyi minisztérium vezetésével több intézet összefogva saját oltás kifejlesztését teszteli. Nem titkolják, hogy ezt tartják a legjobb megoldásnak.

Csehország beszáll abba a versenybe, amelyben a koronavírus-oltás kifejlesztésének elsőségéért folyik – derült ki a Radio Praha tudósításából. A prágai egészségügyi minisztérium bejelentése szerint a nemzeti oltóanyag kifejlesztése jelenleg az első laboratóriumi teszteknél tart és várakozások szerint hónapokig fog tartani.

A munkában részt vesz a nemzeti közegészségügyi hivatal, a vértranszfúziós intézet és a kísérleti gyógyszerekkel foglalkozó intézet. Adam Vojtech, egészségügyi miniszter azzal indokolta, hogy saját utat akarnak bejárni, hogy az új oltóanyagokra hatalmas lesz a kereslet a világon, ezért a kormány szerint akkor jár a legjobban az ország, ha el tudja látni magát vakcinával.

A cseh kutatók úgy vélik, hogy elég hosszú idő óta tanulmányozzák a koronavírust, így képesek az oltóanyag kifejlesztésére. A minisztérium pénzügyi támogatást nyújt az ambiciózus projekthez. A megvalósíthatósági tanulmány szerint a kísérleti gyógyszerekkel foglalkozó intézet a tesztelés logisztikai hátterét biztosítja. A munkát három fázisban végzik, amelyek után alapos ellenőrzéseket tartanak.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

A kép illusztrció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!