Jerevánban szétverték Sorosék irodáját
Az örmény kapitulációnak idővel komoly belpolitikai következményei lesznek. Az ellenzék a megállapodás aláírása óta az utcán követeli a Nikol Pasinjan lemondását. A kormányfő helyzete látványosan meggyengült. Az elkeseredett és dühös többség őt tartja felelősnek a vereségért, és nemcsak a házát, hanem a hatalomra jutásában sokak szerint komoly szerepet játszó Nyílt Társadalom Alapítvány jereváni székházát is szétverték.
„Áruló! Áruló!” – ordítja a tömeg immár napok óta Jereván központjában. A tüntetők Nikol Pasinjan távozását követelik. A tiltakozók és a rendőrök között összecsapásokra is sor került és naponta tucatszám tartóztatják le demonstrálókat. A hatóságok keményen fellépve megfékezik a tiltakozásokat, az ellenzék közben létrehozta a Nemzeti Megmentés Bizottságát. A kormányfő azonban egyelőre nem szándékozik lemondani. Helyette előre menekülve Hegyi-Karabah nemzetközi elismeréséről beszél.
„Ma azonban már senki sem hisz Pasinjannak”
A tüntetők úgy látják, ha nem zavarják el Pasinjant, akkor ennek az örmény népnek nincs önbecsülése. A düh és az elkeseredettség érthető. Az örményeket sokkolta a kapituláció. Nemcsak saját vezetőik diplomáciai képességeiben, de a Nyugatban is csalódtak. Becsapottnak érzik magukat. Nem véletlenül, hiszen az állami propaganda az utolsó pillanatig azt sulykolta, hogy a fronton nem áll rosszul a helyzet, és az ellenség is komoly veszteségeket szenvedett.
„Úgy tűnik, sokáig maga a katonai és a politikai vezetés is el akarta hinni, hogy nem állnak vesztésre”
A propaganda azonban visszafelé sült el. Ugyan vannak még most is olyanok, akik szerint ez nem vereség, a háborút csak felfüggesztették. Az örmények többsége azonban nagyon is jól tudja, hogy ez nem igaz, és Pasinjanon kéri számon a történteket. Érthető módon, hiszen a kormányfő és a katonai vezetés 44 napon át azt kommunikálta, hogy minden rendben. Most aztán hiába mondja a miniszterelnök, hogy az egész Karabah elveszett volna három-négy napon belül, ha nem írják alá a megállapodást.
„Pasinjannak ebben igaza van, ám a felelősséget mindezért vállalni nem akarja. Ehelyett támad, és azzal vádolja a háborút felújítani akarókat, hogy könnyű a jereváni fotelből harcolni. Azt már elfelejti, hogy ezt a helyzetet nagyrészt ő teremtette”
Az igazság kedvéért tegyük hozzá mindehhez, hogy a mára kialakult helyzet azért nem az elmúlt két és fél, hanem az elmúlt 30 év eredménye. Jereván bizonyos engedményekkel többször is lezárhatta volna a konfliktust, mégpedig a győztes pozíciójából. Legelőször Levon Ter-Petroszjan elnök a ’90-es évek végén, ám akkor a nacionalisták lesöpörték a kompromisszumos javaslatát. Egészen a legutóbbi évekig lett volna még lehetőség a kompromisszumra, ám utódai végig a teljes győzelemre törekedtek. Ez lett belőle! S nem csak azért, mert Baku jóval többet tudott költeni a fegyverkezésre. Az is fontos, hogy míg az azeriek egyebek mellett drónokra költöttek, addig az örmény vezetés a 20. század háborújára készítette fel a hadsereget.
„Mindkét oldal fegyverkezett, mert azt mindenki tudta, hogy az igazság pillanata egyszer eljön, de az elmúlt 44 nap bebizonyította, hogy az örmények valahol a 20. században ragadtak”
S hogy az a bizonyos pillanat épp most jött el, abban komoly szerepe van a török elnök ambiciózus külpolitikájának is. S ezzel párhuzamosan annak is, hogy hatalomra kerülve Pasinjan sok tekintetben szembe ment az örmény biztonságot garantáló Moszkvával. Erre mondják, hogy az ember nem piszkít oda, ahol enni kap.
„De Pasinjan felelőssége azért is elvitathatatlan, mert a rendszert maga alá terelve talán túl sok hatalomra tett szert. Így aztán hiába született meg a döntés a katonai vezetéssel és a karabahi elöljárókkal közösen, a felelősség az övé”
A dühödt tömeg azonban most nemcsak az ő házát, de a Nyílt Társadalom Alapítvány irodáját is szétverte és kirabolta. Azt is mondhatnánk, hogy a zavargásokra kiképzett utca most dühében a kiképzői ellen fordult. Mert Nikol Pasinjant sokan összekötik Soros Györggyel. S nem véletlenül.
„Mert 2018-as hatalomra jutása az azóta napvilágra került információk alapján nehezen lett volna elképzelhető az amerikai milliárdos segítsége nélkül”
A sajtó – a mostani események kapcsán például a vesti.ua – sokszor és sokat foglalkozott azzal, hogy az amerikai milliárdos több tízmillió dollárt költött az örmény politikai hangulat megváltoztatására. Erőfeszítéseinek köszönhetően aktivisták sora kapott kiképzést az úgynevezett színes forradalmak technológiáiból, majd a Soros-hálózat emberei a hatalomváltás után kulcspozíciókba kerültek.
Soros alapítványa még 1997-ben érkezett Örményországba. Akkor, amikor szegénységben és Karabah miatt azeri és török blokád alatt élt. Soros elsőként az igazságszolgáltatásban szerzett pozíciókat. Második lépésben pedig a másság elfogadtatását propagálva beépült a rendvédelmi szervekbe.
„A hosszú évek munkájának gyümölcse a 2018-as választások után érett be, amikor a legtöbb szavazatot Pasinjan pártja szerezte, így Soros emberei bekerültek a hatalomba”
Az általuk kidolgozott reform program már egyértelműen Soros érdekeit érvényesítette. Hogy ezt a szomszédban is látták, azt mutatja, hogy az azeri elnök egy hónapja „Soros termékének” nevezte Pasinjant. Ezzel még önmagában akkora baj nem is lenne, hiszen Aliyev meg a török elnök bábja, ám az olyan helyzetben, mint a mostani, ez a nyugati behatás egyértelműen gyengíti a patriotizmust, miközben a másik oldalon a pántürk eszme ezt éppen erősíti. S nemcsak azzal gyengítette ez a folyamat Örményországot, hogy a különböző programok nem a társadalom, hanem egy alapítvány érdekeit szolgálták. De azzal is, hogy háborús helyzetben ez végzetes lehet. A nacionalista retorika mögött ugyanis ez a politika gyengíti egy ország hatékony fellépését, ráadásul még hagyományos szövetségesét – lásd Oroszország – is elidegeníti.
Ahogy az említett ukrán lapban a hatalmon lévő párt, a Nép szolgája egyik képviselője Makszim Buzsanszki ezt az Ukrajnában is történtek tapasztalatával megfogalmazza,
„Soros tevékenysége nemcsak egy ország széteséséhez, de egyes területeinek elvesztéséhez is vezet”
Így aztán az alapítvány jereváni irodájának ostromát az ukrán honatya már elkésettnek látja. A történtekből annyi tanulság mindenképpen levonható, hogy kiélezett helyzetekben a hazafias gondolkodás gyengítése még a nacionalista retorika megtartása mellett is nemzeti tragédiához vezethet. Különösen egy eszmeileg erős, autoriter ellenféllel szemben.
Forrás: moszvater.com
