Európa

Tunéziai migránsok egy terrorszervezetnek utalták át a jogtalanul felvett állami segélyt

Hirdetés

Egyelőre vizsgálják a hatóságok, hogyan juthattak hozzá a bevándorlók egy olyan támogatáshoz, amit elviekben csak olasz állampolgárok kaphatnak meg.

A pénzügyminisztérium közvetlen irányítása alatt álló olasz pénzügyőrség (Guardia di Finanza) egyik gyors reagálású egysége rajtaütött, majd őrizetbe vett Bolognában két tunéziai migránst, akik a gyanú szerint törvénytelenül vettek fel állami segélyeket több ezer euró értékben, a pénz jelentős részét pedig hazautalták egy észak-afrikai terrorszervezetnek – írja az ANSA olasz hírügynökség.

A vád szerint a gyanúsítottak a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesést ellensúlyozni próbáló „állampolgársági bér” nevű állami támogatást vették fel. Összesen 12 ezer euróhoz, azaz átszámítva körülbelül 4,5 millió forinthoz juthattak hozzá törvénytelenül. A hatóságok egyelőre vizsgálják, hogyan sikerült ez a mutatvány nekik.

A jogtalanul szerzett pénzt egy Iszlám Állammal szoros kapcsolatban álló terrorista számlájára utalták át a tunéziai migránsok. A meg nem nevezett radikális iszlamista elviekben az Interpol, illetve a belga terrorelhárítás megfigyelési listáján is szerepel.

A pénzügyőrség hivatalos Twitter-oldalára később feltöltötték a rajtaütésről készült videót. A felvételen jól látszik, hogy az állami segélyekből nem csak a terroristabarátjukat finanszírozták a tunéziai bevándorlók, hanem az olaszországi életüket is. A lakásukban több ezer euró készpénzt találtak.

Hirdetés

Az egyik elkövetőnek egyébként már volt dolga az olasz hatóságokkal. Őt 2011-ben birtokháborítás vádjával tartóztatták le, miután betört, majd több hónapra önkényesen beköltözött egy üresen álló állami ingatlanba.

A migránsokra vélhetően kitoloncolás vár az ügy végén.

Hirdetés

Forrás: ripost

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!