Európa

Zelenszkij egymillió fős, nyugati fegyverekkel felszerelt hadsereggel támadna délen

Hirdetés

Ukrajna egymillió fős, nyugati fegyverekkel felszerelt harci erőt vonultat fel, hogy visszaszerezze déli területeit Oroszországtól – mondta az ország védelmi minisztere a The Times című napilapnak.

Az invázió kezdete óta először nyilatkozva egy brit lapnak Olekszij Reznyikov elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök utasította az ukrán hadsereget, hogy foglalja vissza a megszállt tengerparti területeket, amelyek létfontosságúak az ország gazdasága számára. Érthető, hogy ez politikailag nagyon is szükséges az országunk számára. Ezért az elnök utasítást adott a legfőbb katonai vezetőnek, hogy készítsen terveket.

Ezt követően a vezérkar elvégzi a házi feladatát, és azt mondja, hogy a cél eléréséhez XYZ-re van szükségünk – mondta Reznyikov, és hozzátette: „ez az én feladatom. Leveleket írok a partnerországokban lévő kollégáimnak, a tábornokok megvitatják, hogy miért van szükségünk ilyen fegyverekre, és aztán megszületnek a politikai döntések.” Reznyikov szót ejtett még arról is, hogy a háború intenzitása miatt a szovjet korabeli készletek gyorsan kimerültek: Ez egy hosszú folyamat volt, másfél hónap, de eredményes volt. Ukrajnának Szovjetunió korabeli fegyveres erői voltak, harmincéves fegyverekkel.

Ezt három hónap alatt megváltoztattuk.

Index

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!