Itthon

Belső ellentétek, széthúzás – az ellenzék saját magát buktatja meg

Hirdetés

Napok óta üzenget egymásnak az LMP és a DK. Úgy tűnik, az MSZP vágyálma, hogy csatlakozzon az összefogáshoz az LMP, egy darabig még nem teljesül.

Minden Gyurcsány Ferenc szombati évértékelőjével kezdődött, ahol a Demokratikus Koalíció első embere a következőket mondta az LMP-ről: Nem mi voltunk azok, akik eljátszották éveken keresztül, hogy lehet középen állni a demokrácia és a diktatúra világa között, kisegíteni, hogyha kell a Fideszt, és most a választások közeledtével, sok-sok év után, vagy valóban, vagy látszólag ismerik fel a rendszer természetét. Akik ezt a – szerintem – elfogadhatatlan alkut megkötötték, azt a pártot LMP-nek hívják.”

Erre válaszul az LMP miniszterelnök-jelöltje lehazugozta Gyurcsány Ferencet. Szél Bernadett az Országgyűlés keddi rendkívüli ülését követően újságírói kérdésre elmondta: Gyurcsány Ferenc épp úgy hazudik, ahogyan a Fidesz, egymásnak a két oldala, évtizedeken keresztül tartották fogva ezt az országot. Pártjának ezért az a célja, hogy ne hozzá hasonló pártvezetőkkel kelljen foglalkozni, hanem valós alternatívát nyújtsanak az országnak.”

Erre a DK közleményben reagált: mint írják, Szél Bernadett volt az a pártvezető, „aki 2016 nyarán együtt sorosozott Tusnádfürdőn Kósa Lajossal és Harrach Péterrel”.

Az LMP volt az a párt, amely 2016 novemberében kétharmadot adott a Fidesznek és megszavazta, hogy 2028-ig a Fidesz emberei alkossák az Alkotmánybíróságot. Tekintve, hogy az LMP most éppen Mellár Tamással szemben készül saját jelöltet indítani, arról sem tudunk megfeledkezni, hogy 2014-ben az LMP különindulása az ellenzéknek 11 körzetbe került; 11 olyan körzetet nyert meg a Fidesz, ahol a demokratikus ellenzéki szavazók voltak többségben – áll a Demokratikus Koalíció közleményében. Hozzáteszik: „e tények rögzítése után szívesen vennénk, ha Szél Bernadett érdemben is reagálna és elmondaná, hogy miért lenne hazugság, hogy az LMP több kritikus ponton a Fidesz politikai törekvéseit támogatta a demokratikus ellenzék törekvéseivel szemben”. A válaszra – amely az LMP Facebook-oldalán érkezett – nem kellett sokat várni. Eszerint a párt szeretné emlékeztetni Gyurcsány Ferencet, hogy „Orbán Viktor többek között az ő áldásos tevékenységének köszönhetően nyert kétszer kétharmaddal”.

Hirdetés

Mi azt javasolnánk a Demokratikus Koalíciónak, hogy a választásokig hátralévő két hónapot ne az LMP alaptalan szapulásával töltse, hanem próbálja meg bemutatni, hogy mi a megoldása a magyar emberek valós problémáira: mi ezt fogjuk tenni, mert meggyőződésünk, hogy ez a kormányváltás egyetlen esélye. Ha pedig megoldásokkal nem rendelkezik, akkor inkább maradjon csendben, úgyis attól rettegnek a legjobban a Fideszben.

Forrás: pestisracok.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!