Európa

Martin Schulz: az EU nem léphet a nemzetállamok helyébe

Hirdetés

Az Európai Unió (EU) nem léphet a nemzetállamok helyébe, hanem csak kiegészítheti őket ott, ahol a képességeiket meghaladó problémákba ütköznek – jelentette ki Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke szerdán Berlinben a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) folytatott koalíciós tárgyalás EU-s kérdésekről szóló első fordulója után.

Hangsúlyozta, hogy a német EU-politikában „új kezdetre” van szükség, és egyetértenek Angela Merkel kancellárral, a CDU elnökével és Horst Seehofer bajor kormányfővel, a CSU vezetőjével abban, hogy a következő német kormány tevékenységének középpontjába kell állítani „Európát, és a küzdelmet egy megújított és megerősített Európáért”. Az EU megerősítésében azt az elvet kell követni, hogy a „helyi gondokat helyben kell megoldani, és a globális kihívásokra európai választ kell adni”.

Az adókerülés elleni harc, a migráció, a belső és külső biztonság mind-mind olyan ügy, amely érinti a nemzetállamokat, de megoldásukra európai keretben kell törekedni – mondta Martin Schulz. A konkrét tervek közül kiemelte, hogy egy EU-s „szociális keret” megalkotásával véget kell vetni az adózási és „szociális dömpingnek”, annak a folyamatnak, amelyben az egyes országok az adóztatás mértékének csökkentésével, illetve a bérekre és a szociális ellátásra vonatkozó szabályok lazításával igyekeznek erősíteni versenyképességüket. Hozzátette, hogy az EU-s ügyekről a CDU és a CSU elnökével tartott első tárgyalási forduló „bátorító” volt. A folyamat következő szakaszában szakértők bevonásával dolgoznak a koalíciós szerződés tervezetének EU-s fejezetén.

Arra a kérdésre, hogy a következő kormányban melyik minisztérium lehet az EU-s politika legfőbb alakítója, Martin Schulz azt mondta, hogy a kancellárt illeti meg az a jog, hogy meghatározza a kormány politikájának fő irányait, és e jog tiszteletben tartása mellett a külügyminisztérium lehet az EU-s politika legfőbb szereplője. Korábbi német sajtóértesülések szerint Martin Schulz az SPD vezetésében világossá tette, hogy igényt tart egy minisztérium vezetésére, ha pártja kormányra lép a CDU/CSU-val. A várakozások szerint a pártelnök a külügyi tárcát vagy a pénzügyminisztériumot célozhatja meg.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!