Miközben az EU blöffnek nevezte Szerbia koszovói lépéseit, a Balkánon is „elérkezett a történelem vége”?
Szerbiának nincs hová mennie és ezt Brüsszel is tudja. De még mindig veszélyes lehet ez a lépés.
Mi köze van ehhez Koszovónak?
Másodszor, ez egy összetett föderáció volt, amelyet a legnagyobb etnikai csoport uralt. Ez, hogy igazságosak legyünk, a multikulturalizmus szellemében írható le, amely a fejlett országokban az elmúlt néhány évtizedben vált annyira népszerűvé. De nem, mert a multikulturális közösségeket csak akkor üdvözölték, ha azok egy olyan folyamat részei voltak, amely a bevándorlás és a különböző eredetű új polgárok beáramlása révén homogénből heterogénné alakul.
Így az olyan multinacionális államokat, mint Jugoszlávia vagy a Szovjetunió (vagy akár Csehszlovákia) inkább az önrendelkezés prizmáján keresztül szemlélték. Más szóval, a nemzeti törekvések támogatásra méltóak voltak, de a (kon)föderatív egyesülések fenntartásának vágyát a birodalmi törekvésekkel tették egyenlővé.
Általánosságban paradox módon a „történelem végének” képzelete azt sugallta, hogy vannak olyan nemzetek, amelyek már túljutottak a történelmi fejlődés minden szükséges szakaszán (például a nyugat-európaiak) és készen állnak arra, hogy beilleszkedjenek egy megfelelő és – ahogy Fukuyama siránkozott – meglehetősen unalmas világba.
Aztán vannak olyanok, amelyek rossz utat követtek és most, hogy újra pályára álljanak, gyorsított ütemben kell átugraniuk az elmulasztott szakaszokat. Különösen a nemzeti önrendelkezésről kell lemondaniuk ahhoz, hogy új közösségükhöz tartozzanak.
A nagy multinacionális államoknak, legyen szó akár a Szovjetunióról, akár Jugoszláviáról, megvoltak a maguk problémái, amelyek megpecsételték irigylésre méltatlan sorsukat.
Jugoszlávia valószínűleg nem maradt volna fenn korábbi formájában. De talán nem tört volna szét ennyi kis államegységre, ha nem avatkoznak bele külső hatalmak. A legelső lépésektől – Horvátország és Szlovénia függetlenségének Németország és mások általi azonnali elismerésétől – a Koszovó szétválasztására irányuló katonai műveletig és Montenegró függetlenségének aktív támogatásáig a vezető nyugati országok következetesen azt a tervet hajtották végre, hogy a balkáni térképet a lehető legkisebb mozaikdarabkára csökkentsék.
Az, hogy éppen a szerbektől tagadták meg az önrendelkezés jogát, ahogyan szerették volna, vagyis hogy egyetlen államban egyesüljenek, többféleképpen is magyarázható.
Koszovó szerbek lakta északi települései az utolsó olyan területet jelentik, amelyet Belgrád Szerbia de facto határain kívül eső felelősségi körének tekint.
Ebben az összefüggésben az Európai Unió sokáig engedett Szerbiának némi mozgásteret – nemcsak Koszovó elszakadásának el nem ismerését, hanem látszólag az ott élő szerbekkel kapcsolatos különleges jogokat is.
Objektíven szólva Szerbiának nincs hová mennie.
Talán ez most működni fog. De a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen sikerek új fejezetet nyithatnak, amelyben a régi problémák visszatérnek, még súlyosabb formában. Lehetséges, hogy itt is ez fog történni.