Európa

A magyar példa követésére szólít fel az olasz politikus

Hirdetés

Az Európába érkezők szétosztásának szorgalmazása egyrészt vonzóerőként erősíti a migrációt, másrészt súrlódást kíván teremteni a tagállamok között – vélekedett Daniele Scalea, a Centro Studi Machiavelli jobboldali szervezet elnöke, aki a migrációról rendezett első olasz-magyar konzervatív találkozón szólalt fel Rómában kedd este.

Daniele Scalea az MTI-nek úgy nyilatkozott, a kontinensen kialakult migrációs helyzetre több megoldás adódhat, ,,az biztos, hogy a migránsok szétosztása nem jelent megoldást”. Kifejtette, a szétosztást ki kell zárni, mivel ennek a lehetőségnek a felvetése csak vonzásként hat a migráció további erősítésére, másrészt ,,súrlódást teremthet például Olaszország és Magyarország, Lengyelország vagy más országok között” – írja az MTI.

,,A közös megoldást a közös határok védelme jelenti” – jelentette ki.

Hangoztatta, el kell érni, hogy az Európába érkező migráció csakis legális legyen. Addig is úgy kell folytatni, ahogyan egymástól függetlenül eddig is tette Magyarország szárazföldi határai ellenőrzésével, Olaszország pedig a tengeri határain korábban Matteo Salvini belügyminisztersége idején, de ahogyan a jelenlegi Meloni-kormány is cselekedni akar – hangoztatta.

Magyarország és Olaszország bizonyította, hogy a határokat meg lehet védeni, most ,,az Európai Unió nyitott kapukat és nyitott kikötőket hirdető országait kell meggyőzni arról, hogy az igazi megoldás a legalitás helyreállítása és az európai szabályok tiszteletben tartása a közös határainkon” – mondta Daniele Scalea.

Hirdetés

A 2017-ben alapított, firenzei székhelyű Centro Studi Machiavelli politikai és stratégiai központ elnöke a Rómában rendezett első olasz-magyar konzervatív találkozón vett részt. Az olasz főváros magyar kulturális intézetében zajlott esemény egyik szekciója zárt ajtók mögött zajlott kutatóközpontok, úgynevezett think tank agytrösztök, valamint nem kormányzati szervezetek képviselői részvételével.

A találkozó nyilvános, angol nyelvű konferenciával zárult A migráció kihívása Európa számára. A balkáni útvonaltól a Földközi-tenger középső térségéig: a közös megoldás keresése címmel. Az egy napos esemény a Centro Studi Machiavelli, a szintén jobboldali Nazione Futura, valamint az Alapjogokért Központ együttműködésével valósult meg.

A szintén 2017-től működő Nazione Futura elnöke, Francesco Giubilei az MTI-nek hangsúlyozta, hogy az olasz és magyar politikai, társadalmi és kulturális élet konzervatív képviselői korábban a Giorgia Meloni vezette jobbközép koalíció szeptemberi választási győzelmét követően, a Rómában rendezett nemzetközi konzervatív konferencián találkoztak egymással.

Azóta az együttműködés még erősebbé vált, és a jelenlegi római kormány jelentős támaszt kíván képviselni az európai intézményekben is a magyar kormány számára – vélte Francesco Giubilei.

atv

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!