Európa

Francia politikus: a radikális iszlám győzött a francia iskolákban

Hirdetés

Komoly politikai vitát kavart az iszlám öltözködés Franciaországban.

Franciaországban alaposan felkorbácsolta az indulatokat, hogy az utóbbi időben egyre több alkalommal viselnek a diákok muszlim öltözéket – írta a Magyar Nemzet, amit a Mandiner szemlézett.
Gilbert Collard  jobboldali politikus osztotta meg Twitter-oldalán, hogy két lyoni iskolában összesen 170 olyan esetet jegyeztek fel, hogy muszlim vallású tanulók ebben a tipikus hosszú ujjú, egész testet elfedő köpenyszerű ruhában jelentek meg.

„Ideje mindenkinek felnyitni a szemét, mivel a radikális iszlám győzött az iskolákban; olyan nagy a nyomás, hogy a tanárok nem mernek kamera előtt nyilatkozni” – írta.

A politikus által megosztott riportban  elmondják, hogy a középiskolákban, az általános iskola alsó és felső tagozatában tilos a vallási hovatartozást nyíltan mutató szimbólumok vagy ruházat viselése. A hagyományos hosszú muszlim ruha, az abaya viselését tolerálják az iskolák, ugyanis még nincs hivatalosan eldöntve, hogy az vallási ruhának számít-e. Ezzel kapcsolatban az egyik diáklány elárulta, hogy az osztályába járó 30 tanulóból 16-18 abayát hord.

Arcukat és nevüket nem vállalva pár oktató elmondta, hogy az abayát viselő diákok szándékosan vagy akaratlanul, de erős nyomást gyakorolnak az egész intézményre. A stáb által felkeresett két lyoni középiskolában közel kétszáz abayát számoltak meg;a tankerület azt ígérte, hogy a szeptemberi tanévkezdésre kidolgoznak egy szabályzatot az iskolai öltözködésre vonatkozóan, amit minden szülővel alá fognak írattatni.

Hirdetés

Mivel az idén ugrásszerűen megnőtt a franciaországi iskolákban az abayát viselő diákok száma, Pap Ndiaye oktatási miniszter június elején összehívta a tankerületi vezetőket, hogy megvitassák a problémát. A Le Figaro nevű lap értesülései szerint a miniszter éberségre szólította fel az intézmények vezetőit a szekularizmussal és annak betartásával kapcsolatban.

Míg a jobboldali politikusok, többek között Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés nevű párt elnöke szerint az abayát be kell tiltani, addig a baloldali politikusok, mint az Engedetlen Franciaország nevű párt frakcióvezetője iszlamofóbiával vádolja azokat, akik megszólalnak a témában.

vadhajtasok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!