Európa

Toborzó tiszteket vertek Kijevben

Hirdetés

Ukrajnában mindennaposakká váltak a civilek és a kényszer mozgósítást folytató toborzótisztek közötti összetűzések. Ezúttal Kijevben verték meg a toborzó iroda munkatársait az rbc.ua híre szerint.

Az ügyben vizsgálatot indított a fővárosi toborzó iroda. Történt pedig, hogy a toborzó tisztek igazoltattak egy civil férfit, majd megpróbálták azt előállítani.

EKKOR ASSZONYOK EGY CSOPORTJA AZ ILLETŐ VÉDELMÉRE KELT ÉS ELAGYABUGYÁLTA A TOBORZÓ TISZTEKET. KÖZBEN AZ ESET FŐSZEREPLŐJE ANGOLOSAN MEGLÉPETT.

A toborzó iroda hivatalos tájékoztatója szerint a munkatársai és a velük lévő rendőrök lefüleltek egy mozgósítás alól kibújni próbáló állampolgárt, aki megpróbált ellenállást tanúsítani. Az illető megfékezése során léptek közbe civil személyek, akik szándékosan elősegítették a törvénysértő állampolgár szökését. Ezzel ők maguk is bűncselekményt követtek el.

Az egyik toborzó tiszt, aki nem rég még a fronton harcolt, kezet emelt a rájuk támadó és jogszerű intézkedést akadályozó civilekre. S bár a hivatalos vélemény szerint a hivatalos közeg minden tekintetben jogszerűen járt el, az ügyben vizsgálatot folytatnak.

Hirdetés
Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!