Európa

Egyre brutálisabb a helyzet az orosz-ukrán háborúban

Hirdetés

Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítsa nukleáris doktrínáját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Hanoiban az észak-koreai és vietnámi látogatása nyomán az orosz médiának tartott sajtótájékoztatóján.

Putyin ezt azzal indokolta, hogy a nyugati stratégiában csökkentették a nukleáris fegyver bevetésének „küszöbét”, és nagyon kis hatóerejű nukleáris robbanótölteteket fejlesztettek ki.

Hozzátette, hogy Oroszországnak egyelőre nincs szüksége nukleáris fegyver preventív bevetésére.

A tegnapi hírek szerint Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár már atomfegyverek telepítéséről beszélt, de az atomfegyverek bevetésére készült fel Oroszország szövetségese is.

A svájci békekonferenciának semmi értelme nem volt, Ukrajna még több fegyvert és pénzt kapott, viszont a béke még távolabb került, és egyre félőbb, hogy az oroszok bármelyik pillanatban súlyosan visszavághatnak.

Hirdetés

Elképesztő ütemben robogunk a harmadik világháború felé a hatalmas háborúpárti lobbi miatt.

Ahelyett, hogy a tűzszünetet és a békét keresnék az országok, egyre inkább a konfliktus kiszélesítésében lettek érdekeltek. 

A NATO és a nyugati hatalmak Ukrajnának engedélyezték a nagy hatótávolságú nyugati fegyverrendszerek használatát Oroszország területei ellen. Ez pedig óriási eszkalációs kockázat, hiszen a Kreml többször kijelentette, hogy ez a vörös vonal.

Oroszország közölte, hogy az Ukrajnát orosz területre csapást mérő fegyverekkel ellátó nyugati országoknak számolniuk kell Oroszországgal, miután Vlagyimir Putyin elnök azt mondta, hogy megtorlásként a Nyugat ellenségeinek felfegyverzését fontolgatja.

A háborúpárti politikusok és követőik egyre hangosabban követelik a háború eszkalálását.

Hirdetés

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!