Európa

Világháborús vészhelyzet: Brüsszel újabb vörös vonalat lépne át!

Hirdetés

Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn az unió külügyminisztereinek Luxembourgban tartott találkozóján olyan javaslattal állt elő, amelynek alapján az ukrán katonák kiképzése Ukrajna területen is folyhatna, nem csak más országokban. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint ez olyan javaslat, amellyel újabb vörös vonalat lépne át az EU.

A biztonságpolitikai főképviselő szavai arról tanúskodnak, hogy Brüsszel elhúzódó orosz-ukrán háborúval számol, a mondottak hátterében pedig az áll, hogy Ukrajnának megfelelő mennyiségű és minőségű felszerelésre és megfelelően képzett személyzetre van szüksége, mivel a becslések szerint az ukránok „ 2022 óta a harcban tapasztalt állományuk több mint 70%-át elveszíthették ”.

Ami a fegyvereket illeti: magyar tiltakozás ellenére az Ukrajnának hadfelszerelésre szánt uniós pénzekről is döntöttek hétfőn Luxembourgban. Az Európai Békekeretből újabb 1,4 milliárd eurót fognak felhasználni az ukrajnai fegyverszállításokra, annak ellenére, hogy ezzel Magyarország nem ért egyet – közölte Szijjártó.

Emellett a NATO a jövőben átveszi az Ukrajnának nyújtott támogatás koordinálását, és a NATO létrehoz egy több mint 100 milliárd dolláros alapot, amelybe a NATO-tagállamok fognak befizetni. Ez a 100 milliárd dollár lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy a következő öt évben folytassa a háborút. Ebből Magyarország ki fog maradni, erről állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral budapesti találkozójukon.
Pénzt és fegyvert tehát küld a Nyugat Ukrajnának, de fogynak a jól kiképzett katonák.

Az Európai Unió Ukrajnai Katonai Segítségnyújtási Missziója (EUMAM) 2022 novembere óta több mint ötvenkétezer ukrán katonát képzett ki, és huszonnégy EU-tagállam biztosított katonai személyzetet és kiképzési modulokat az ukrán erők számára. Az EUMAM egyike azoknak a többoldalú képzési programoknak, amelyek keretében összesen több mint 130 000 ukrán katonát képezett ki a nemzetközi közösség nyolcvan helyen szerte a világon – írja a Modern War Institute.
Kijev a közelmúltban fogadta el az új mozgósítási törvényt, amely huszonhét évről huszonöt évre csökkenti a bevetési korhatárt, és ezzel Ukrajna négy új gyalogdandárt hoz létre. A katonákra égető szükség van a fronton, mert Oroszország öt zászlóaljjal Harkiv városát megtámadva, tapasztalt katonák hiánya miatt egyes szektorokban visszavonulásra kényszerítette az ukránokat. Az orosz területi előrelépések és az arra vonatkozó bizonyítékok, hogy az orosz erők szervezeti változásokat és új technológiákat alkalmaznak, rávilágítanak arra, hogy sürgősen szükség van még alkalmasabb ukrán csapatok bevetésére. Ezek a fejlemények arra késztették az NATO-tagállamokat, hogy fontolóra vegyék tanácsadók küldését Ukrajnán belüli képzésre.
Kaja Kallas észt kormányfő korábban a brit Financial Times című lapnak adott interjújában felszólította a balti ország NATO-partnereit, hogy az ukrán katonákat közvetlenül Ukrajnában képezzék ki.
Hamarosan francia kiképzők indulhatnak Ukrajnába, akikhez más országok katonái is csatlakozhatnak – erről Emmanuel Macron francia elnök beszélt, miután az ukrán elnökkel tárgyalt. Macron azt is mondta: több országgal is megegyeztek a kiképzők koalíciójáról, és már csak napok kérdése, hogy véglegesítsék azt.
Vlagyimir Putyin szerint a nyugati államok ilyen lépése közvetlen konfrontációt jelentene Oroszország és a Nyugat között, és megemlítette Oroszország stratégiai nukleáris fegyvereit.  Putyin és az orosz vezérkar többször is leszögezte, ha nyugati katonák jelennek meg Ukrajnában az orosz–ukrán háborúban, az egyenlő lenne egy világháború kirobbanásával.

Hirdetés

A különböző, korábban átléphetetlennek vélt vörös vonalak semmibe vétele arra utal, hogy a háború egyre inkább egy nagy európai háborúvá válik.
Harald Kujat, a NATO Katonai Bizottságának korábbi elnöke, a német Luftwaffe nyugalmazott tábornoka a Vasárnapi Újságban úgy fogalmazott: az 1300 km hosszú frontvonalon nincs igazán hatékony védelem, és az oroszok kihasználják ezt, egyszerre több helyen kisebb előrenyomulásokat hajtanak végre, arra kényszerítve az ukránokat, hogy a kevés tartalékukat gyorsan egyik helyről a másikra mozgassák. Ezt a helyzetet természetesen Ukrajna hosszú távon nem tudja fenntartani. Vagyis hamarosan eljön az idő, amikor Ukrajna katasztrofális katonai veresége nyilvánvalóvá válik, és akkor a nyugati fegyverek után nyugati katonákat követelnek majd.

Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!