EurópaVilág

Intő jelet kapott az USA-ból a Zelenszkij-kurzus

Hirdetés

Donald Trump a jelöltek közül talán a legnagyobb Ukrajna-kritikust tette meg alelnökjelöltjének – erről írt az Index.hu James David Vance – röviden J.D. Vance – az idei év első öt hónapjában az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyek blokkolásának mozgatórugójának számított. Még nem tudni, hogy segít-e és milyen mértékben alakítja majd a jövőbeni amerikai külpolitikát, de az Ukrajnával kapcsolatos álláspontja és a háború befejezésével kapcsolatos elképzelései megkérdőjelezhetetlenek.

A Bild ismertette Trump alelnök radikális tervét.

Két nappal az ukrajnai orosz invázió kezdete előtt Vance arról beszélt, hogy Ukrajna egy korrupt, oligarchák által irányított ország, amely „2022-ben olyan közel állt a működő demokráciához, mint Afganisztán”. Majd nem sokkal a háború kezdete után hozzátette, hogy „őszintén meg kell mondanom, nem érdekel, mi történik Ukrajnával”.

Majd 2023-ban felszólította a kijevi kormányt: „fogadja el, hogy Ukrajnának át kell adnia néhány területet Oroszországnak”. Felszólította Ukrajnát, hogy „hagyja abba a gyilkolást”, majd ha az Egyesült Államok felfüggeszti a fegyverszállításokat, akkor úgysem lesz más lehetősége, mint tárgyalni Putyinnal.

Vance elutasította az Oroszország elleni pénzügyi szankciókat is 2024-ben, azzal érvelve, hogy ezeknek „potenciálisan súlyos következményei lennének a nyugati pénzügyi rendszerre nézve, és akadályozhatják egy jövőbeli elnök képességét, hogy tárgyalásokat folytasson az orosz–ukrán konfliktus lezárásáról”.

Hirdetés

Egyszerűbben fogalmazva Vance nem akarja Oroszországot hibáztatni a háború következményeiért. Szerinte a támadás áldozatának, Ukrajnának a Kremllel folytatott tárgyalások során alá kell vetnie magát Putyin akaratának. Vance-nek nincs válasza arra a kérdésre, hogy miért kellene Oroszországnak befejeznie a háborút, ha az amerikai kormány elhagyja Ukrajnát. A háborút európai problémának tekinti, és felszólítja kontinensünket, hogy maga foglalkozzon Putyinnal.

Ezek után talán nem lehet majd kérdés, hogy mi lesz az USA politikájának iránya, ha Trump nyeri az amerikai elnökválasztást. Már csak két dolog kell! Először is a republikánus elnökjelölt maradjon életben, és ez a napokban történtek után igenis fontos kérdés lett. Másodszor, ha Trump és csapata nyer, akkor tartsa is be azt, amit az elmúlt közel két és fél évben ígért és most a kampányban ígér: Fejezze be azonnal az orosz-ukrán háborút! Béke kell a világnak!

Forrás: bekezdesek

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!