Európa

Lengyelország nem nyugszik, és ez már Stoltenbergnek is sok

Hirdetés

Nem csillapodnak a kedélyek a nemrég megkötött lengyel-ukrán bilaterális biztonsági megállapodás kapcsán, mely tartalmaz egy olyan passzust, amely engedélyezné Lengyelország számára az állítólagosan Lengyelország felé tartó orosz rakéták lelövését még az ukrán légtérben. A megállapodást övező diplomáciai viharokról az Euractiv számol be.

Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár a megállapodást kommentálva igyekezett hangsúlyozni, hogy hiába lő le Lengyelország közvetlenül egy orosz rakétát, azért a NATO ettől még nem lesz háborúzó fél.

„A NATO támogatni fogja Ukrajnát, segítségünk mértékét nemrég növeltük is. A NATO politikája azonban változatlan marad – nem fogunk részt venni ebben a konfliktusban” – mondta Stoltenberg. Magáról a lengyel ötletről viszont azt mondta: ellenzi azt.

Már mi is foglalkoztunk a hírrel, mely szerint Lengyelország fontolóra veszi Ukrajna azon javaslatát, hogy lője le a lengyel terület felé tartó orosz rakétákat, amíg azok még az ukrán légtérben tartózkodnak. Az ukrán elnök ezzel kapcsoltban úgy fogalmazott, hogy „bízik” abban, hogy a megállapodást gyorsan végre lehet hajtani, bár Lengyelország konzultálni fog NATO-szövetségeseivel, mielőtt megpróbálná lelőni az orosz rakétákat.

– Ebben a szakaszban ez egy ötlet. A megállapodásunkban az áll, hogy megvizsgáljuk ezt az ötletet – mondta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter pénteken Washingtonban. A tárcavezető megerősítette, hogy a Szentpétervár térségéből ukrán célpontok felé kilőtt orosz rakéták korábban mintegy 40 másodpercre behatoltak a lengyel légtérbe, mielőtt célpontjaik felé fordultak volna.

Hirdetés

A javaslat kiterjedne minden olyan rakétára, amely Nyugat-Ukrajnán keresztül Lengyelország felé tart. „A dilemmánk a következő. Ha csak akkor lőjjük le őket, amikor belépnek a légterünkbe, a törmelék veszélyt jelent polgárainkra és tulajdonunkra” – tette hozzá Sikorski.

– Az ukránok pedig azt mondják „kérem, nem bánjuk, tegyék ezt a mi légterünk felett, amikor közvetlen veszélyben vannak, nehogy átlépjenek lengyel területre” – fogalmazott. Hozzátette: „Szerintem ez önvédelem, de vizsgáljuk az ötletet”.

Lehet, hogy Sikorski szerint ez önvédelem, de erről érdemes lenne megkérdezni, meghallgatni az oroszokat is. Nem vagyok biztos benne, hogy ők is így gondolják. Ha a rakétákat lengyel légtér felett lőnék le, az úgy gondolom, rendben lenne, mert azt tényleg lehet önvédelemnek tekinteni. Ám, ha a lengyelek már az ukrán légtérben kilövik az oroszok rakétáit, azt nem nehéz durva beavatkozásként értékelni.

S persze provokációnak! Ha ugyanis a lengyelek célja kizárólag az önvédelem és nem a provokáció lenne, akkor átadnák az eszközeiket az ukránoknak, hogy ők lőjék le az oroszok rakétáit, de még a saját területük felett. Ha ezt a lengyelek saját területről Ukrajna légterében teszik, az beavatkozás lenne az orosz-ukrán háborúba. S attól tartok, Moszkva reakciója nem maradna el…!

Forrás: bekezdések

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!