Európa

Fizetés nélkül maradhat az ukrán hadsereg – másra ment el a pénz

Hirdetés

Erről Rokszolana Pidlasza, a Verhovna Rada költségvetési bizottságának elnöke számolt be a Krónika közgazdasági podcastban.

Elmondása szerint ahhoz, hogy szeptember végén ki lehessen fizetni a katonák bérét, szeptember közepéig el kell fogadni a költségvetés módosításait. A kormánynak sürgősen 500 milliárd hrivnyát kell „találnia”, és ennek az összegnek az oroszlánrészét, azaz 495 milliárd hrivnyát a védelmi erők szükségleteire kell fordítani, beleértve a katonai személyzet fizetését, valamint a katonai felszerelések vásárlását és javítását – írja a Tsn.ua portál.

További egmilliárdot terveznek elkülöníteni a veteránok fogpótlására és fogászati kezelésére irányuló kísérleti projektre az állam költségén. Négyszázmillió szükséges a fogságból szabadult ukránok pénzügyi támogatására. További 101 milliót költenek a büntetés-végrehajtási rendszerre. További 4,5 milliárdot különítenek el az állami költségvetési tartalékalap feltöltésére.

Ahhoz, hogy további forrásokhoz jusson, a Verhovna Radának adóemelésről kell döntenie. Egy ilyen népszerűtlen lépésről már az év elején is szó volt, de elhalasztották, amíg még volt rá lehetőség.

magyarnemzet.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!