Európa

A Kurszki betörés után háborúba sodródhat Belarusz

Hirdetés

Aljakszandr Lukasenka közölte, hogy a hadsereg péntek este Ukrajnából érkező légi célpontokat lőtt le Belarusz területe felett – írta meg lapszemléjében az Index.hu.

– Ukrajna fegyveres erői megsértették az összes magatartási szabályt és megsértették az ország légterét – mondta az elnök. Hozzátette, hogy azt gyanítják, hogy ezek támadó drónok voltak, és utasította a hadsereget, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket Belarusz területének védelme érdekében.

Egy közleményben később azt írták, a fegyveres erők főparancsnoka utasítást adott a csapatok megerősítésére Homel és Mozir területén.

A különleges műveleti erők, a szárazföldi erők, a rakétaegységek, köztük a Polonez rakétarendszerek és az Iszkander rendszerek katonai egységei kaptak feladatot a kijelölt területekre való bevonulásra. Vasárnap reggel pedig már videók jelentek meg arról, hogy tankokat és páncélozott járműveket is szállítanak az ukrán határ vidékére.

Aljakszandr Lukasenka szerint pénteken 19 óra 4 perckor több célpontot lőttek le az ország felett, a védelmi minisztérium pedig később fotókat közölt a roncsokról, és azt írta, olyan drónokról van szó, amelyekben nyugati, NATO-technikát használtak. A belarusz külügyminiszter közben berendelte az ukrán ügyvivőt, és egy tiltakozójegyzéket adott át neki, amelyben elítéli a háborús provokációt.

Hirdetés

A belarusz portálokon arról írnak, hogy “inváziós akcióról” van szó, ugyanakkor a szakértők és a politikusok is nyugalomra intettek mindenkit. A drónok célpontja az oroszországi Szmolenszk lehetett. Legalábbis volt, amelyik a föderáció irányába fordult, mielőtt az összehangoltan működő belarusz-orosz légvédelem lelőtte volna.

Ennek ellenére a felháborodás óriási, hiszen az ukránok nem először provokálják Belaruszt, amelyről nem szabad elfelejteni, hogy több mint szövetségese Oroszországnak: a két állam uniót alkot.

– A kellemetlen dolog az, hogy az ukránok, ahogy már többször figyelmeztettem Önöket, ezzel azt mutatják, hogy nem állnak készen semmilyen békére, és tovább fokozzák ezt a feszültséget. Két nappal ezelőtt támadás Kurszk irányában, ahol több tucat kilométert haladtak előre – ma már 30-35 kilométert. Ott beékelődtek. Nos, ez és ez a provokáció az Orosz Föderáció ellen irányul – jelentette ki a belarusz vezető a sajtótájékoztatóján.

– Nem szeretnék ma ilyen módon foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. De nincs kiút. Úgy gondolom, hogy ezt a provokációt még sokáig fogják tárgyalni a médiában, ezért tájékoztattam a történtekről, hogy ne legyenek ismét különböző célzások – tette hozzá leszögezve, hogy egyetlen provokációt sem hagynak válasz nélkül.

Annak, hogy Ukrajna támadó drónokat küldött Belaruszba, beláthatatlan következményei lehetnek. A belarusz-orosz védelmi szövetség miatt Minszk Moszkva kérésére bármikor beléphet a háborúba. Igaz, ahhoz az oroszoknak is háborúvá kéne nyilvánítaniuk a különleges katonai műveletet.

Hirdetés

A folyamatos légtérsértések miatt azonban Putyinnak és Lukasenkának arra is lehetősége van, hogy Belarusz megtorló akciót indítson Ukrajna ellen, például úgy, hogy Belarusz területről elkezdik lőni az ukrán rakétaállásokat és tüzérséget. Ez hasonló lenne ahhoz, amit a lengyelek fontolgatnak: hogy mindenre, ami Nyugat-Ukrajna felé repül, ráfogják, hogy Lengyelországot fenyegeti, és lengyel területről Ukrajna felett lelövik.

De, ha a belarusz vezetés semmi mást nem csinál, csak néhány hadosztályt felvonultat Ukrajna északi határai mentén, tulajdonképpen Kijev előterében, már azzal is nehéz helyzetbe hozza a Zelenszkij-rezsimet. A belarusz-orosz sajátos viszony miatt soha nem lehet tudni, hogy a legmagasabb készültségben álló több ezer ember és több száz tank mikor tör rá az ukrán hátországra.

Ezért újabb csapatokat kellene kivonni a frontról, amelyből eleve hiányzik a kellő számú katona és hadianyag, és amelynek az utánpótlása éppen a Kurszki területen vívja lassú és keserves haláltusáját. Kijev tehát hibát hibára halmoz, pont mint Hitler, amikor kicsúszott a kezéből az irányítás.

bekezdések.hu

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!