Európa

Gyanús katonai drónok bukkantak fel Németország felett

Hirdetés

A flensburgi ügyészség „szabotázsszándékú ügynöki tevékenység gyanúja miatt” nyomoz.

A ChemCoast Park Brunsbüttel, a schleswig-holsteini vegyipari és ásványolajipari vállalatok ipari területe valószínűleg kémkedési támadás célpontja volt. Ez derül ki egy bizalmas helyzetjelentésből, amely a Spiegel birtokába került. A flensburgi ügyészség „szabotázsszándékú ügynöki tevékenység gyanúja miatt” nyomoz.

A ChemCoast Park biztonsági szolgálatai augusztus 8-án észlelték először a gyanús drónrepüléseket. Ezt követően szinte minden éjszaka akár négy drón is megjelent a terület felett. A nyomozók kezdetben civil ruhás járőrökkel vették fel a nyomozást, az itzehoe-i rendőrség pedig az Állami Bűnügyi Hivatallal szoros együttműködésben felállított egy „Különleges Szervezeti Struktúrát” (BAO).

A használt rendőrségi drónok azonban nem tudnak lépést tartani a csúcstechnológiás eszközökkel, amelyek nagy távolságokra repülnek, és akár 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladnak. Augusztus 16-án észlelték először az egyik drónt az Elbától délre, Stade és Balje térségében. Az alsó-szászországi rendőrségnek is meg kellett szakítania az üldözést. Az észak-rajna-vesztfáliai rendőrök egy speciális észlelőberendezés segítségével rájöttek, hogy az ismeretlen drónok nem a „szokásos” DJI dróngyártó cég termékei, a rendőrség gyanúja szerint katonai drónokról lehet szó.

Mnadiner

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!