Világ

Itt a legfrissebb felmérés Trump és Harris csatájában: meglepetés jöhet?

Hirdetés

Donald Trump egykori elnök és Kamala Harris jelenlegi alelnök szoros versenyben fordulnak rá a kampány célegyenesére a nyári hónapok után.

Egyetlen tervezett vitájuknak tehát komoly tétje lehet – húzta alá a New York Times.

A lap vasárnapi cikkében a Siena College közreműködésével készített közvéleménykutatás eredményeit ismerette. Ebőbl kiderült, hogy a szavazni akarók körében végzett felmérés szerint Trump egy százalékkal vezet Harris előtt, ami a felmérés három százalékpontos hibahatárán belül van, és nagyjából változatlan a Times/Siena július végi felméréséhez képest.

Jelen állás szerint tehát a republikánusok jelöltje 48, míg a demokraták aspiránsa 47 százalékon áll.

A lap megjegyezte, meglehet, hogy Trumpnak nehéz hónapja volt Biden visszalépése után, Harris pedig képes volt lelkesedést szítani a demokraták között, de ez a felmérésen nem látszik.

Hirdetés

A New York Times arra is felhívta a figyelmet, hogy az országos eredmények összhangban vannak az elnökválasztást eldöntő hét csatatérállamban végzett felmérésekkel, ahol a két jelölt kvázi holtversenyben van.

Megjegyezték, hogy már csak szűk két hónap van hátra a modern amerikai történelem legrövidebb elnökválasztási kampányából, és mindkét jelöltnek alig van lehetősége megváltoztatni a választók véleményét.

Trump megítélése jobban rögzült, Harrisé több szavazó esetében azonban még változhat.

A közvéleménykutatás szerint ugyanis a szavazásra készülők 28 százaléka azt mondta, úgy érzi, többet kell tudnia Kamala Harris-ről, míg Donald Trump esetében csak 9 százalékuk nyilatkozta ezt.

Szakértőket idézve a lap azt is leszögezte, sok múlhat a két elnökjelölt első és talán utolsó tévévitáján, amelyet kedden tartanak.

Hirdetés

VH

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!