EurópaItthon

Brüsszel ismét megoldja, hogyan ne kapjon Magyarország új forrásokat

Hirdetés

Brüsszel ismét eljátszhatja a „van sapka-nincs sapka a nyuszin” játékot, ezúttal az árvíz támogatásokkal. Csakhogy ezúttal az EU szerint már gyakorlatilag nyuszi sincs, ebből az alapállásból pedig nagyon nehéz lesz bármilyen támogatást lehívni. A Magyar Nemzet cikke szerint ugyanis nem elég, hogy árvíz sújt egy országot, azt rosszul is kell kezelni ahhoz, hogy támogatásokra legyünk jogosultak. Márpedig hazánk teljes területén viszonylag alacsony károkkal sikerült átvészelni az évtized áradását.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt héten öt árvíz sújtotta tagállamot említett, amelyek uniós támogatást kaphatnak, ám ezek között nem szerepelt Magyarország. Az elnök „hibájára” gyorsan reagált a bizottság egyik szóvivője, kijelentette, hogy Magyarország is kaphat az Európai Unió által az árvizek sújtotta tagállamok számára felajánlott segítségből- számolt be a Magyar Nemzet.

A lap szerint ugyanakkor Brüsszel ígérete félrevezető, ugyanis a támogatás feltételekhez kötött. Az uniós kohéziós alapokból felajánlott 10 milliárd euróval csak azokat az országokat segítik, amelyek megfelelnek a kritériumoknak, ezek értelmében:
nagy természeti katasztrófa esetén az összes közvetlen kárnak meg kell haladnia a 2011-es árakon számított hárommilliárd eurót vagy az érintett állam GNI-jének 0,6 százalékát, attól függően, hogy melyik az alacsonyabb.

Magyarország hamar és hatékonyan reagált, így előreláthatóan a küszöb alatt lesz a károk mértéke, bár konkrét adat még nincs, hiszen a védekezés nem ért véget.

Vagyis hazánk azért nem kap segítséget Brüsszeltől, mert jól vette a kihívásokat, és érdemben védekezett az árvíz ellen.

Hirdetés

Ezzel szemben más tagállamok komoly károkkal néznek szembe. Lengyelországban a pusztító árvizek után az első kárfelméréseket elkészítették. A legsúlyosabban érintett régió kárait közel 935 millió euróra becsülték. Ausztriában ezen a ponton összesen 700 millió euró összegű árvízzel kapcsolatos kárigényre számítanak, bár ez a összeg valószínűleg emelkedni fog. Romániában 12,5 millió euróra becsülték a károkat, Szlovákia esetében pedig 20 millió euróval számolnak.

 

(Magyar Nemzet)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!