Európa

Zelenszkij háborúba szólította Ukrajna szövetségeseit

Hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a külföldi csapatok bevetése lenne az egyik legjobb eszköz arra, hogy békekötésre kényszerítsék az oroszokat. Egy az USA németországi, ramsteini katonai repterén tartott megbeszélésen arra kérte Ukrajna szövetségeseit, hogy legyenek „gyakorlatiasabbak” ebben a kérdésben – írta meg a 444.

A kijevi tragikomikus úgy fogalmazott: „Az mindannyian látjuk, hogy Putyin… meg akar törni mindannyiunkat – Önöket is ideértve. Emiatt a célunk az, hogy minél több eszközt találjunk Oroszország békére kényszerítéséhez. Úgy gondolom, hogy a baráti kontingesek bevetése az egyik legjobb eszköz lenne. Legyünk gyakorlatisabbak abban, hogy ez megtörténhessen!”

Zelenszkij szerint a brit tárgyalópartneiektől olyan jelzések érkeztek, hogy támogatnának egy ilyen ötletet.

Majd hozzátette: „Bátornak kell lennünk és tényleg erős eszközöket kell bevetnünk.” Az erős eszköz példájaként az ukrán hadsereg kurszki területen végrehajtott hadműveletét említette, amelyet „Ukrajna egyik legnagyobb győzelmének” nevezett az egész háborúban.

Kezdjük ezzel. Ha a kurszki zseboffenzíva Ukrajna egyik legnagyobb győzelme, akkor még nagyon sok hasonló győzelmet kívánunk Volodimir Zelenszkijnek.

Hirdetés

Mert mi történt? Összegyűjtötték a legjobb embereiket és a legértékesebb nyugati haditechnikát, benyomultak egy dimbes-dombos, stratégiai szempontból nem különösebben értékes területre. Ezzel viszont kritikus erőforrásokat vontak el a donbasszi front védelmétől.

Miközben az oroszok nem szakadtak meg a Kurszki területen, Ukrajnában bekerítették Pokrovszkot, Herszonnál átkeltek a Dnyeperen… A súlyos veszteségeket szenvedő kurszki kalandozók megerősítésére indított ukrán akció pedig egy nap alatt elakadt. Szóval, tényleg! Még több ilyet, és akkor idén talán már Kijevben karácsonyozhatnak az oroszok.

Ami pedig az állítólagos brit lelkesedést illeti egy nemzetközi koalícióban való részvétel iránt, az erősen megkérdőjelezhető, bár a belterjes sziget különösen aberrált politikai elitjét ismerve nem teljesen elképzelhetetlen.

Normális körülmények között az ember azt gondolná, ha egy országot egyetlen radar véd, hat rombolójából csak kettő működik, a páncélosai bizonyítottan papírkutyák, az elit alakulatai pedig olyanok, mintha egy valóságshow beszavazóján válogatták volna ki a tagjait, akkor meghúzza magát. De a briteket nem olyan fából faragták!

A Moty Python Task Force biztosan megváltoztatná a háború menetét.

Hirdetés

Bekezdesek.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!