Új korszak kezdődött Ausztriában
A maga nemében történelmi időszakon van túl, és történelmi korszak előtt áll Ausztria. Pontosan 154 nap telt el az országot valósággal felforgató tavaly szeptember 29-i parlamenti választások és a rendkívüli viszontagságok után az új kancellár, illetve kormány hétfői eskütétele között. Christian Stocker kancellár és az ország háború utáni történetében első hárompárti kormány ezzel megkezdhette a munkát.
A főszereplő, akárcsak az elmúlt válságos hónapokban, a délelőtti beiktatáskor is Alexander Van der Bellen államfő volt. A 81 éves, korábban zöld párti politikus rendkívüli kitartással és elkötelezettséggel igyekezett kezelni a kormányalakítási erőfeszítéseket, fő célja pedig a súlyos helyzetben lévő ország még súlyosabb válságához vezető új választások kiírásának elkerülése volt.
Szándéka ellenére tavaly szeptember óta két egymást követő kormányalakítási kísérlet teljes kudarccal végződött, míg a harmadik, a konzervatív ÖVP, az ellenzéki szociáldemokrata SPÖ, valamint az ugyancsak ellenzéki liberális baloldali párt, a NEOS újabb hármas erőfeszítését már siker koronázta. Ebben pedig elemzők szerint oroszlánrésze van az eskütételt követően azonnali hatállyal hivatalba lépett, tisztségében az elődöt, Karl Nehammert váltó, ugyancsak néppárti Christian Stockernek is.
A válság megoldását célzó közös törekvést jelezte az is, hogy az elmúlt alig több mint 48 órában az ÖVP, majd az SPD vezetősége, vasárnap pedig a NEOS tagsága hagyta jóvá a koalíció megalakulását. Sokan ez utóbbit tartották a legkritikusabbnak, ennek ellentmondott azonban, hogy a tagság 94,13 százalékos többséggel szavazott igennel
A protokoll szerint elsőként az új kancellár, Christan Stocker tette le a hivatali esküt, majd sorra következtek az új kormány miniszterei. Stocker helyettese alkancellárként az SPÖ elnöke, Andreas Babler, míg a NEOS elnöke, Beate Meinl-Reisinger Ausztria külügyminisztere lett. A maga nemében jelzésértékű volt Meinl-Reisinger kijelentése, amely szerint a közös munka most kezdődött, és öt évig tart.
Az alkalomhoz méltó ünnepélyes beiktatási beszédet tartott a Hofburgban Van der Belllen elnök. Az államfő szerint Ausztria ismét bizonyította, hogy kész és képes megújulni. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkező évek nem ígérkeznek könnyűnek, és minden bizonnyal nagy változásokat hoznak majd.
Az pedig magától értetődő volt, hogy mindehhez sok sikert kívánt az új kormánynak.
Van der Bellen köszönetet mondott a koalíciós partoknak, hogy túlléptek korábbi aggodalmaikon, és végül az ország érdekeit helyezték előtérbe Az elnök a jelenlegi körülmények között ugyanakkor az „okos béke-, illetve védelmi politikára” helyezte a hangsúlyt, ugyanakkor az ORF tudósítása szerint „újfajta összetartást” szorgalmazott Európában. Az államfő fontosnak nevezte azt is, hogy Ausztria versenyképes maradjon, és erősítse a társadalmi kohéziót.
A klímaváltozást a kor egyik legnagyobb kihívásaként említette, és „észszerű szabályokat” sürgetett a migráció, illetve az integráció terén is. Utalt arra is, hogy meg kell erősíteni a liberális demokráciát, amit a populizmus és az álhírek fenyegetnek.
A hétfői nap előzményeihez tartozik, hogy a három párt már a múlt hét végén jóváhagyta a 211 oldalas kormányprogramot, amely az előirányzott legfőbb célkitűzéseket tartalmazza. A hivatalos előrejelzés szerint az új kancellár, Christian Stocker első nagy parlamenti feladata pénteken a Nemzeti Tanácsban az első kormánynyilatkozat ismertetése lesz.
Infostart