Pár nap alatt elszabadult a pokol: kutyaszorítóban Damaszkusz

Hirdetés

2025 március elején rendkívül véres események játszódtak le Szíriában. Előbb arról érkeztek hírek, hogy az ideiglenes kormányhoz hű fegyvereseket támadtak meg Latakiában, majd a kegyetlen megtorlás felvételei keringtek a világhálón. Nagyon úgy tűnik, hogy az új rendszer hamar kimutatta a foga fehérjét, és kétséget sem hagyott senkinek sem afelől, hogy mégis milyen jövő várhat most a Közel-Kelet ősi országára.

Egy pillanatig sem lehet azt állítani, hogy Szíriában boldog, békés időszak következett volna be 2024 végén, amikor Bassár el-Aszad viharos sebességgel megbukott, és a korábbi lázadók vették át a hatalmat Damaszkuszban. Az akkor több mint fél évszázada fennálló rendszer hírhedt volt arról, hogy a legkevésbé sem finomkodik, amikor a kormányellenes hangok felszámolásáról van szó. Ezek felsorolása hosszú lenne, van azonban néhány, különösen kegyetlen lépés, amelyet a helyiek máig nem felejtenek:

• Kiemelkedően kegyetlen pillanat volt az 1980-as évek elején Hamá városának ostroma. Akkor a helyiek már évek óta kifejezték az elégedetlenségüket a kormánnyal szemben, nem ritkán radikális eszközökhöz nyúltak, így bombatámadások és a fegyveres lövöldözések sem voltak ritkák, jellemzően a katonatisztek, vagy vezető bürokraták ellen. A helyzetet kihasználva megerősödtek az iszlamista erők, akik a külső hatalmak támogatására is számíthattak. A szórványos támadásokkal a hatóságok sokáig nem tudtak mit kezdeni, végül egy 1979-es, katonai kadétok ellen elkövetett vérengzés után Háfez el-Aszad már nem finomkodott: páncélosok, harci helikopterek és katonák ezrei torolták meg a korábbiakat. Az iszlamisták dzsihádot hirdettek a kormány ellen, ez pedig teljesen új keretbe helyezte a korábbi, egyébként is feszült helyzetet, lényegében egy polgárháború kezdett kibontakozni. Ekkoriban több városban is súlyos összecsapások zajlottak le, de az események központja Hamá maradt. A felkelés végül 1982-ben ért véget, amikor a szír kormányerők minden korábbinál keményebb fellépés mellett határozták el magukat. Gyakorlatilag porrá bombázták a városban a felkelők központjait, a közel egy hónapos ostrom során szerény becslések szerint is 5 ezer, mások szerint akár 40 ezer ember is életét veszthette, közülük rengeteg civil.

• Bár ennyire látványos és drámai események még sokáig nem játszódtak le, az iszlamisták szervezkedését ettől kezdve Damaszkuszban véresen komolyan vették, és nem válogattak az eszközökben az ellenállók megtörésében. Az 1982-es események után Szíriában a vezetés érezhetően keményvonalasabb politikára váltott, rengetegen kerültek börtönbe, ahol súlyos kegyetlenkedéseket követtek el a gyanúsítottak ellen. Valóságos hálózat alakult ki az országban, a lakosság megfélemlítésének egyik elsődleges eszköze volt a börtönrendszer. Bár máig nem ismerni pontosan, hogy milyen dolgok történtek ezekben a létesítményekben, a rendszer bukása rávilágított, hogy ezrek (akár tízezrek) halhattak meg az évek során ezeken a helyeken.
• Hosszan lehetne taglalni a szíriai polgárháború kegyetlenkedéseit, ebben egyik felet sem lehet nagyon felmenteni. A 2011 óta tartó véres összecsapásokban közel 600 ezer ember vesztette az életét, millióknak kellett elhagyni az otthonukat és teljes városokat romboltak porig. Rengeteg civil esett áldozatául az eseményeknek, amelyben a legkegyetlenebb eszközök kerültek elő: szögekkel megtöltött hordóbombákat szórtak városközpontokra, gyakran kórházak vagy iskolák semmisültek meg, sőt, több alkalommal mérges gázt is bevetettek.

Bassár el-Aszad rendszere 2020-ra lényegében szinte már győzelmet aratott, bár kisebb összecsapások jelezték korábban is, hogy közel sem fejeződött be még a harc. 2024 végén aztán a felkelők váratlanul támadást indítottak Aleppónál, ezt követően pedig megállíthatatlanul zajlottak az események: sorra buktak el a nagyvárosok, a széteső kormányerők képtelenek voltak ellenállni a nyomulásnak.

December elején elbukott a rezsim, és egy új erő vette át a hatalmat Damaszkuszban: a radikális iszlamistaként számon tartott Hajjat Tahrír as-Sam (HTS), vagyis magyar fordításban a Szervezet Levante Felszabadításáért.

A fegyveresek múltja nem oszlatta el a bizonytalanságot, hogy hasonlóan súlyos események megtörténhetnek majd az országban. A csoport nem véletlenül került a terrorista szervezetek listájára a világ számos országában, ugyanis egyáltalán nem fogták vissza magukat az általuk ellenőrzött, idlíbi területeken sem. A radikálisok viszont a nyers erő alkalmazásával lényegében elérték a céljukat: kiemelkedtek a rivális felkelő csoportok közül, és a lakosság ellenállását is elnyomták. Vezető figurájuk pedig az a Mohamed al-Dzsuláni volt, aki ma Ahmed al-Sará néven „átmeneti” elnök Szíriában, és akinek a fejére 10 millió dolláros vérdíjat tűztek ki Nyugaton a terrorista tevékenysége miatt.

A meglepetésszerű hatalomátvétel után a HTS

minden lehetséges módon igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy ők bizony már lényegében „konszolidálódtak” és maguk mögött hagyták a radikális múltat.

Tényleg komoly erőfeszítéseket tettek a helyzet csillapításáért, leglátványosabban talán maga a al-Dzsuláni váltott: a mozgalmi nevét a családira cserélte, a korábbi katonai szerelését öltönyre váltotta, hogy ezekkel mutassa a világnak, hogy vége az eddigi korszaknak. A damaszkuszi vezetésnek szinte már fájhatott a keze a sok parolázástól, mivel a térségi politikusok szinte sorban álltak, egy-egy látványos kézrázásra. Egyértelműnek tűnt, hogy új szelek fújnak, de erről majd kicsit később. Szóval, külsőleg úgy látszott, hogy tényleg eljött a változás, nyugodtabb korszak elé néz, hamarosan a külföldi pénzek is megindulhatnak, Szíria pedig elindul a fellendülés útján.

A háttérben azonban továbbra is nyugtalanító események zajlottak. A HTS fő erejét és katonai vezetését mindig nagyban meghatározták a külföldről toborzott radikális iszlamisták. Voltak Szíriában belső-ázsiai, csecsen és más radikálisok is, akik a rendszer buktatása után is maradtak az országban. Bár a legfontosabb információkat a fokozatos konszolidációról érkező hírek jelentették a nemzetközi médiában, a háttérben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez egyáltalán nem úgy zajlik, mint ahogy azt megpróbálják előadni. Sok olyan felvétel és pletyka keringett, amely arról szólt, hogy a radikális sejtek nem kímélik a vidéki lakosságot. Különösen a korábbi rezsim vezetését adó alaviták lakta területeken fordulnak elő véres atrocitások. Egy-egy felvétel arról is írt, hogy a hegyvidéki, nehezen megközelíthető helyekre Aszadhoz hű egységek ásták be magukat, arra várva, hogy hamarosan meginduljanak az új hatalom ellen. Mások is elégedetlenek voltak a folyamatokkal, így északkeleten a kurdok sokáig csak nagyon óvatos lépéseket tettek (nagy meglepetésre tegnap este bejelentették a megállapodást Damaszkusszal), míg délen a drúzok önálló milíciát alakítottak, miközben egyes csoportok Izrael segítségét kérték a függetlenedő tervük megvalósításához.

Az eddigi feszült, de kifelé „kvázi nyugodt” helyzet március 7-én aztán egy csapásra fenekestül felborult.

Kora reggel arról érkeztek hírek, hogy alavita fegyveresek egy csoportja lecsapott Dzsabla tengerparti városnál a HTS (vagyis hivatalosan most már inkább az „átmeneti kormány”) fegyvereseire, összesen 16 katona vesztette életét. Sejteni lehetett, hogy Damaszkusz nem fogja ezt szó nélkül hagyni, azonnal jelentős erősítéseket küldött a térségbe, hogy „vessenek véget a felkelésnek”. Az események azonban véres fordulatot vettek, és brutális képsorok sorozata árasztotta el az internetet, az iszlamista gyilkosok pedig egyáltalán nem is titkolták, hogy ők lényegében etnikai tisztogatásokba kezdtek a területen. Maguk örökítették meg a kegyetlenebbnél kegyetlenebb képsorokat, egyes esetekben pedig kifejezetten büszkélkedve mutatták be, hogyan szórják a hírhedt hordóbombákat a civil lakosságra. A hétvégén aztán tovább folytatódott a kegyetlen megtorlás, a hírek szerint már legalább 1000 ember vesztette életét, döntő többségük civil. A kormány sokáig nem kommentálta az eseményeket, ezzel lényegében szabad kezet adva a megtorlóknak. Ahmed al-Sará mindössze vasárnap este látta elérkezettnek az időt, hogy beszédet intézzen a népességhez a latakiai eseményekről. A szavai szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy mit gondol:

Most, ebben a kritikus pillanatban új veszéllyel nézünk szembe, mivel a másik rezsim maradványai külföldi elemek támogatásával megpróbálnak egy újabb polgárháborút kirobbantani, és egy polgárháború felé rángatni országunkat, hogy megosszák azt, megsemmisítsék egységét és stabilitását.

A beszéde végén mellesleg hozzátette, hogy akik „kárt tettek” a civil lakosság számára, azokat bíróság elé fogják állítani és felelősségre fogják vonni. A szavai azonban szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy mit tart az ország legnagyobb problémájának és milyen kommunikáció fog következni az elkövetkezendő időszakban:

szinte borítékolható, hogy a jövőben a kormányellenes lépések, vagy kritikák egyértelműen a korábbi Aszad-rezsim maradékának destabilizáló tevékenységére lesz fogva, a Damaszkusz által így azonosított problémák ellen pedig a szélsőséges megtorlás is elfogadott lehet.

Ezen a radikális álláspontján még csillapíthat azzal, ha valóban látványosan felelősségre vonja azokat katonákat, akiknek köze volt a vendettához. Az viszont már teljesen egyértelműen ráég az al-Sará vezette Szíriára, hogy tétlenül nézte, ahogy civilek sokaságát ölik meg a saját fegyveresei, mindenféle jogállami alapot, vagy indoklást nélkülözve.

Damaszkuszban most fájhat a feje a politikai vezetésnek, hogy ebből mégis hogyan tudnának kimászni, ugyanis a súlyos mészárlást követően szembe kell néznie a világ reakciójával. Eddig már-már meglepően nagy jóindulattal találkozhatott a korábbi al-kaidás vezető, a Közel-Keleten és a Nyugaton is rengeteg befolyásos politikus fejezte ki a reményét egy új, békésebb korszak eljöveteléről Szíriában. Arról indultak meg a találgatások, hogy hamarosan feloldhatják az országot gúzsba kötő szankciók többségét (néhány lazítás már történt), amelyeket még az Aszad-rezsim kapott, elsősorban a lakosság ellen elkövetett kegyetlenkedések miatt. A véres megtorlások miatt a fél világ megszólalt, így

al-Sará joggal feltételezheti, hogy búcsút inthet az eddigi nemzetközi jóindulatnak.

A kulcsszereplő ebben az Egyesült Államok lehet, mivel eddig is Washingtontól tették függővé sokan, hogy megfinanszírozzák-e az újjáépítéseket Szíriában. Ebben most viszont nem állnak jól Damaszkusz kilátásai, hogy a reakciókra teszünk pillantást:

• A „legvisszafogottabb” megnyilatkozást az Európai Unió adta, mivel egy rövid közleményben elítélték a „az ideiglenes kormányerők” elleni lépéseket, majd „a civilek elleni erőszakot”. A rövid írás ezen felül felszólította a „külső szereplőket” arra, hogy „tartsák tiszteletben Szíria szuverenitását”. Bár a pár mondatos írás nem túl informatív, az EU érezhetően egyelőre „kívül akarja tartani magát az eseményeken”.
• David Lammy brit külügyminiszter egyenesen „borzalmasnak” nevezte a szíriai partvidéken lezajlott eseményeket.
• Oroszország is megnyilvánult, ők „a biztonsági helyzet gyors romlása miatt” fejezték ki aggodalmaikat. Moszkva felszólította a damaszkuszi hatóságokat, hogy fékezzék meg a vérontást.
• A szomszédos Izrael viszont tovább ment a kijelentéseiben, Israel Katz külügyminiszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy „al-Dzsuláni egy iszlamista terrorista, akit az al-Kaida iskolájában képeztek ki”. Jeruzsálem véleménye egyáltalán nem mindegy Damaszkusz szempontjából, ugyanis Washington vélhetően erőteljesen hozzá fogja igazítani a saját álláspontját Izraelhez, Katz mondata pedig semmi jót nem ígérnek al-Sarának.
• Hivatalos állásponttal az Egyesült Államok vasárnap estig maradt adós, akkor Marco Rubio külügyminiszter követelte a „radikális iszlamista terroristák” felelősségre vonását, külön kiemelve a külföldieket.

A helyzet egészen addig fajult, hogy hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsában zárt ajtók mögött vitatták meg az eseményeket. A kilátások azonban nem túl kedvezőek Damaszkusz számára, mivel a legfontosabb hatalmak nem igazán akarták felmenteni a „korábbi” iszlamista vezetés megtorlását a civilek ellen, egyedül az EU jóindulatában bízhatnak, de ebben a helyzetben éppen a brüsszeli döntéshozókra vetne igencsak rossz fényt, ha továbbra is a szankciók feloldását erőltetnék.

Az ilyen jellegű gondolatokról egyelőre hallani sem akarnak Damaszkuszban, viszont egyre több csoport éppen ezt pedzegeti az országban. A nemzetközi oldalon egyelőre még kevés a felvetés, hogy Szíriát fel kellene osztani, elsősorban vallási és etnikai kisebbségek vezette régiókra, viszont egyáltalán nem lenne meglepő, ha ezek a hangok erősödnének.

Az elmúlt napok eseményei alapján kijelenthető, hogy a HTS és Ahmed al-Sará lényegében beigazolta a félelmeket: Szíriában ugyanolyan elnyomó, és semmilyen módszertől vissza nem riadó rendszer épül, mint amilyen korábban az elűzött Bassár el-Aszad nevével fémjelzett időszakban volt.

Az országban már az elmúlt három hónapban is komoly törések rajzolódtak ki, és a különböző frakciók elégedetlensége ezt követően bizonyosan nem fog csökkenni az iszlamista vezetés irányában. Kérdés még, hogy a brutális megtorlás valóban elérheti-e a célját és a megfélemlített csoportok inkább visszahúzódnak, vagy esetleg most kap majd csak igazán erőre az ellenállás, és Szíria visszatér oda, ahol az elmúlt 14 évben volt: a permanens polgárháborúhoz. Ezeket a kérdéseket egyelőre nem lehet megválaszolni, az viszont bizonyos, hogy a hétvégi események mérföldkőnek számítanak majd a jövőben is, ugyanis végleg elveszett a „visszafogott, konszolidációra hajló” rendszer illúziója, amit igyekeztek gondosan felépíteni a világ számára.

portfolio

Hirdetés