Olyan beismerést tett Oroszország, mint még soha
Oroszország vadászgéppel védte meg az egyik olajszállító hajóját, amivel először teremtett egyértelmű kapcsolatot a Kreml és az olajszankciók elkerülésére használt „árnyékflotta” között – írja a CNN.
Múlt hétig nem volt egyértelmű bizonyíték arra, hogy az orosz olajat világszerte szállító titkos hajóflotta közvetlen kapcsolatban állna a Kremllel.
Ez megváltozott, amikor Oroszország vadászgéppel avatkozott be egy ilyen tanker védelmében.
Május 13-án az észt hadsereg ellenőrzést akart végrehajtani a Jaguar nevű, zászló nélküli tankerhajón, amelyet az Egyesült Királyság korábban szankciós listára helyezett. Az észt hatóságok közlése szerint ekkor egy orosz Szu-35-ös vadászgép repült el a hajó mellett, behatolva az észt légtérbe. Az észt katonai erők végül kikísérték a tankert az észt felségvizekről.
Ez valami teljesen új
– nyilatkozta Margus Tsahkna észt külügyminiszter csütörtökön egy törökországi NATO-találkozón. Hozzátette, hogy Oroszország most hivatalosan is összekapcsolta magát az úgynevezett árnyékflottával.
A szakértők szerint ez fordulópontot jelent.
Úgy tűnik, ez változást jelez a Kreml gondolkodásában
– mondta Ed Arnold, a brit Royal United Services Institute (RUSI) vezető kutatója a CNN-nek.
Az árnyékflotta becslések szerint több száz hajóból áll, amelyek hivatalosan nem köthetők Oroszországhoz. Sok közülük régi, rosszul karbantartott hajó, amelyek környezeti károkat okoztak, és egyesek szerint a balti-tengeri tenger alatti kábelek megrongálásában is szerepet játszhattak, amit Oroszország tagad.
Ezek a hajók, gyakran átláthatatlan tulajdonosi struktúrával, orosz olajat szállítanak exportra a nyugati szankciók elkerülése érdekében. Emiatt maguk is további szankciók célpontjaivá váltak.
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter újságíróknak elmondta, hogy Oroszország első alkalommal használt katonai akciót gazdasági szankciókra válaszul, ami
tanúbizonysága annak a fenyegetésnek, amellyel a NATO keleti szárnyán szembesülünk.
A Jaguar hídjáról készült, nyilvánvalóan szerkesztett videón látható, ahogy az észt hatóságok rádión keresztül követelik a hajó irányváltását, miközben észt katonai hajók és repülőgépek veszik körül a tankert. A felvételt Margarita Szimonjan, az orosz állami RT főszerkesztője osztotta meg az interneten.
A videó későbbi részében egy orosz Szu-35-ös vadászgép suhan el a tanker előtt. Válaszul a NATO észtországi missziójában részt vevő portugál F-16-os vadászgépeket küldtek a területre az orosz repülőgép megfigyelésére.
A vadászgépek részei a NATO megerősített észak-európai jelenlétének, amely Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta tart.
Az észtek számára az orosz vadászgép behatolása az észt légtérbe bizonyíték arra, hogy a nyugati szankciók hatásosak.
Ez azt mutatja, hogy az árnyékflotta megfigyelése és szankcionálása hatékony, és hogy az ilyen erőfeszítéseket tovább kell fokozni
– közölte az észt haderő.
Válaszlépésként Oroszország vasárnap feltartóztatott egy görög tulajdonú olajszállító hajót, a Green Admire-t, miközben az orosz vizeken haladt át egy Észtország, Finnország és Oroszország által egyeztetett útvonalon.
Portfolio