Kiakadtak az Európai Parlamentben a kínai delegációra

Óriási felháborodást keltett az a brüsszeli parlamentközi találkozó, amelyen kínai törvényhozók azt találták mondani: a NATO-nak már nem lenne szabad léteznie. Az Európai Parlament képviselői döbbenten reagáltak, orosz propaganda terjesztésével vádolták a kínaiakat, és többen kijelentették: nem is volt valódi párbeszéd, hiszen a kínaiak nem válaszoltak a nyugati kérdésekre Tibetről és az ujgurokról.

(Igen, mert a beszélgetés azzal kezdődött, hogy az európaiak számon kérték a kínai kollégákon, hogy miért élnek ők még mindig egy „kommunista diktatúrában”…)

Engin Eroglu német liberális EP-képviselő abszurdnak nevezte a felvetést, különösen az ukrajnai háború fényében. Miriam Lexmann szlovák kereszténydemokrata képviselő szerint „megdöbbentő volt, hogy a kínaiak ennyire visszhangozták az orosz narratívát”. A háromórás tárgyalás után több képviselő úgy nyilatkozott: illúzió volt párbeszédre számítani.

A legnagyobb baj nem az, amit a kínaiak mondtak, hanem az, hogy igazuk van. Lehet hőbörögni, felháborodni, sértődötten szivárványszínű koktélokat szürcsölgetni az Európai Parlament büféjében, de az igazság akkor is az marad, hogy a NATO-nak történelmi értelemben valóban nincs semmi keresnivalója a 21. században.

A NATO nem a Varsói Szerződésre adott válasz volt, hanem jóval annak megalapítása előtt jött létre, 1949-ben – akkor, amikor a Szovjetunió éppen leszerelési terveket javasolt, és nem fenyegetett senkit. A katonai blokk célja nem a béke fenntartása, hanem a fegyverkezési verseny mesterséges gerjesztése volt, amely végső soron ki is végezte a Szovjetuniót. Ez nem összeesküvés-elmélet – ez a NATO saját dokumentumaiból is visszakövethető stratégiai logika.

Viszont pontosan ezért a hidegháború vége után – amikor a Szovjetunió és a Varsói Szerződés is megszűnt – a NATO-nak is illett volna megszűnnie. Ehelyett az történt, hogy az Egyesült Államok világossá tette: nem akar szabad Európát, hanem továbbra is úgy kívánja kezelni a kontinenst, mint egy saját katonai–gazdasági protektorátust.

Az 1990-es évek elején a Clinton-adminisztráció nyíltan összekötötte a NATO-csatlakozást a gazdasági előnyökkel: aki amerikai befektetésekre vágyott, annak be kellett lépnie. Az USA külügyminisztere a Kongresszusban azt is kimondta: a cél, hogy ha Európában újra háború törne ki, akkor ne amerikai katonák haljanak meg, hanem európaiak. Ez az a „nagy transzatlanti barátság”, amelyre ma annyian hivatkoznak.

Szóval, a NATO nem védelmi, hanem geopolitikai szervezet, amely az USA érdekeit szolgálja – szükség esetén a tagállamok rovására is. Európa szuverenitása illúzió, amíg katonailag és stratégiailag Washington érdekei alá van rendelve. És igen, ezt most a kínaiak mondták ki. Nem finoman. Nem diplomatikusan. Hanem arcul csapva a valósággal az európai képviselőket.

Lehet ezen megsértődni, de a valóság ez.

bekezdesek.hu