Itt a bejelentés: egy meglepetésvendég is hivatalos a következő európai csúcstalálkozóra
Meghívta a kanadai miniszterelnököt az Európai Politikai Közösség következő csúcstalálkozójára az Európai Tanács elnöke kedden.
António Costa közösségi oldalán jelentette be, hogy meghívta Mark Carney-t a május 4-5.-i jereváni megbeszélésre.
Ez az első alkalom, hogy egy nem európai ország is részt vesz az Európai Politikai Közösség találkozóján.
Európa és Kanada több mint hasonló gondolkodású partnerek, együtt globális szövetséget építenek a béke, a közös jólét és a multilateralizmus védelmére – írta bejegyzésében az európai uniós tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke.
Az Európai Politikai Közösség májusi csúcstalálkozóján közel 50 állam-, illetve kormányfő vesz részt, köztük az uniós tagállamok mellett, Nagy-Britannia, Norvégia, Svájc és Ukrajna képviselői.
Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a
Jövő építése: egység és stabilitás Európában
mottó alatt szervezett eseményen a vezetők a szorosabb együttműködés lehetőségeiről beszélnek majd a demokratikus ellenálló képesség erősítése, az összekapcsoltság előmozdítása, valamint a gazdasági és energiabiztonság megerősítése érdekében.
Az Európai Politikai Közösség célja, hogy előmozdítsa a politikai párbeszédet és együttműködést a közös érdekű kérdések megoldása érdekében, illetve megerősítse az európai kontinens biztonságát, stabilitását és jólétét.
