Megszólalt az Alkotmánybíróság döntéséről Magyar Péter, erős szavakkal üzent
„A pillanat, amikor a Fidesz által megválasztott alkotmánybírók elkaszálták a Fidesz minden beadványát. Alkotmányos volt Sulyok Tamás eltávolítása, a 12 éves képviselői cikluskorlát és a 70 éves alkotmánybírói korhatár is. Akkor ez is” – így kommentálta Magyar Péter miniszterelnök az Alkotmánybíróság döntését.
A kommentek között a kormányfő azt kérte követőitől, hogy osszák, kommenteljék és lájkolják bejegyzését, hogy az „a Fidesz csődbiztosaihoz is eljusson”.
Az Alkotmánybíróság két menetben folytatott tárgyalás után hétfőn visszadobta a Fidesz–KDNP parlamenti frakciójának valamennyi indítványát.
Az ellenzéki képviselők közjogi érvénytelenségre hivatkozva kérték Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását megszüntető szabály, a parlamenti képviselők választhatóságára vonatkozó időkorlát, az alkotmánybírókra bevezetett 70 éves életkorhatár, valamint az uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag egyik kulcstörvényének megsemmisítését.