Teljes összeomlás az egészségügyben: embertelen lépésre szánta el magát a Tisza-kormány
A budapesti belgyógyászati osztályok összeomlása és az ellátórendszerben uralkodó káosz miatt fogalmazott meg kritikát Hegedűs Zsolt tevékenységével kapcsolatban Takács Péter. A korábbi államtitkár rámutatott, hogy a „mindenféle vezetői tapasztalatot nélkülöző” új vezetés semmittevése, szervezetlensége és kapkodása vezetett a mostani, kritikus állapothoz. Takács Péter szerint miközben az ágazati vezetés a minisztérium teljes apparátusát politikai bosszúhadjáratra és korábbi dokumentumok átfésülésére használta fel, az ellátórendszer teljesen irányítás nélkül maradt.
A szakpolitikus felidézte, hogy a dilettáns irányításnak már az elmúlt időszakban is komoly jelei mutatkoztak, hiszen rüh- és ágyipoloska-invázió alakult ki, rosszul átgondolt intézkedések miatt fontos diagnosztikai beruházások mentek tönkre, miközben elmaradt az ígért béremelés, és a túlórákat sem fizetik ki a dolgozóknak.
Takács Péter hangsúlyozta, hogy bár ápolóhiány ezelőtt is létezett, a korábbi kormány intézkedéseinek köszönhetően ma csaknem húszezerrel több aktív szakdolgozó van a rendszerben, mint 2010-ben volt, így a mostanihoz hasonló ellátási válság még a koronavírus-járvány legnehezebb időszakában sem alakult ki.
A legújabb fejleményekre reagálva Takács Péter felháborítónak nevezte Hegedűs Zsolt válságkezelési javaslatát, amely szerint a túlterhelt kórházak ne vegyenek fel új betegeket, a bent fekvőket pedig küldjék haza.
Hát milyen embertelen, szívtelen dolog ez– fogalmazott a korábbi államtitkár, emlékeztetve arra, hogy a betegek nem jószántukból, hanem az elengedhetetlen ápolási szükségleteik miatt fekszenek a kórházakban.
Takács Péter rámutatott, hogy a szívtelen és dilettáns „utcára tevés” helyett szakmailag megalapozott megoldásokra lenne szükség. Példaként említette az intézményen belüli ideiglenes munkaerő-átcsoportosítást a kevésbé leterhelt osztályokról, a Pest vármegyei és szomszédos kórházak bevonását a fővárosi rendszer tehermentesítésére, valamint a vidéki munkaerő átmeneti, megfelelően megfizetett átirányítását a fővárosba.
A szakember kiemelte: a Tisza-kormány által korábban ígért, „emberséges” működés helyett a magyar emberek most kapkodást, ötlettelenséget és embertelenséget kapnak a vezetés részéről.
Forrás: Demokrata