A demokrácia a történelem legnagyobb átverése lenne?
A demokrácia a tömegek uralma. A demokrácia a történelem legnagyobb politikai vívmánya.
Sokan nagyjából ennyit tudnak a demokráciáról. A legstabilabban az az elképzelés tartja magát, hogy nincs semmi, ami ennél a politikai berendezkedésnél jobb lenne.
Jelenleg tizenhatféle demokráciát különböztet meg egymástól a szakirodalom. Valamennyi típusnak a lényege ugyanaz: az állampolgárok koruk, elmeállapotuk és erkölcsi érzékük jogán beleszólnak a kormányzásba. Valamilyen mértékben, és valamilyen formában.
Mintegy három évezreddel ezelőtt Görögországban a gyarmatok révén nem arisztokrata származású emberek kezdtek hatalmas vagyonra szert tenni, majd beleszólást követeltek a kormányzásba. Befolyásuk miatt ezt meg is kapták. Ennek nyomán a társadalomban egyre több erő ébredt rá saját hatalmára, és mindegyik részt kívánt magának az irányításból.
Az érdekeltségek közötti párbeszéd kialakítása és a döntéshozatal megkönnyítése érdekében létrehoztak egy rendszert, és az állam irányítását a lobbicsoportok vették át. Ez a rendszer a mai értelemben vett kormány. Az, amit mi minisztériumnak nevezünk, valamikor egy lobbicsoport volt, amely az erő jogán szólt bele a politikába.
A történelem eddig kétfajta politikai rendszert tudott kitermelni: az egyik az egyszemélyű vagy dinasztia alapú önkényuralom, a másik a lobbicsoportok uralma. Ez utóbbi a demokrácia, amely pontos fordításban azt jelenti, hogy „az arisztokrácián kívüli néprétegek beleszólása a politikába”.
A demokráciát születése pillanatától érték kritikák, és a kritika a kezdetektől mostanáig ugyanaz: a kormányzást nem szabad érdemtelen emberekre bízni.
A tétel a következőképpen hangzik: „A csőcselék nem rendelkezik azokkal a képességekkel, azokkal az erényekkel, és nem kapta meg azt a neveltetést, amely alkalmassá tenné arra, hogy beleszóljon az állam vezetésébe.” A csőcselék szó definíciója: az összes népréteg az arisztokrácián kívül.
A hajdani értelemben vett arisztokrácia már nem létezik, a kritika, bár lényegét tekintve nem változott meg, részleteiben igen. Ma is azt látjuk, hogy érdemtelenek beleszólása a politikába, semmi jóhoz nem vezet, de ma már nem az arisztokrácián kívüli néprétegeket tekintjük érdemtelennek. Abban vannak nagy eltérések, hogy ki kit tekint érdemtelennek, és milyen alapon.
Történelmi távlatokban nézve, a népszavazás meglehetősen új eszköz a politika kezében. Két komoly indok is szól a népszavazás gyakorlata ellen.
EGY: A népszavazás semmit sem jelent. Ha így van, akkor ez csupán üres felhajtás, legfeljebb, mint felmérést lehet értékelni, a valódi döntések a színfalak mögött történnek. A népszavazás eltereli a figyelmet, és elrejti a felelősöket.
KETTŐ: A népszavazás dönt. Ha emberekre kell szavazni, akkor olyan emberekre szavazunk, akiket nem ismerünk, ha eldöntendő kérdésekben kell szavaznunk, olyan területen hozunk döntést, amihez nem értünk.
Szavazók milliói adják le voksukat olyan emberekre, akikről nem tudnak semmit, ennek következtében nem a jelöltek alkalmassága a döntő tényező, hanem a kampány sikeressége.
Eldöntendő kérdéseknél ugyanez a helyzet: arra fog a több szavazat érkezni, amit hatékonyabb médiakampány támogat. A valóság itt sem játszik szerepet. Ha a szavazás dönt, akkor a médiakampány dönt, akkor a manipuláció dönt. Egy elhibázott kampány a kiváló szakembereket félretolhatja, és hatalomra juttathat dilettáns gazembereket, mert az ő kampányuk meggyőzőbb.
Mi alapján szavaznak az emberek?
Magától értetődően információk alapján. És honnan vannak azok az információk?
Hogyan döntenek az emberek ezekben a kérdésekben?
> Információk alapján.
Honnan szerzik be ezeket az információkat?
> Lobbicsoportoktól!
Ki mondja meg, mit kell gondolni a lobbicsoportoktól érkező ezen információkról?
> A média!
Kinek a kezében van a média?
> A lobbicsoportok kezében.
És be is zárult az ördögi kör!
Így az érdekeltek vadul kampányolnak maguk mellett, és mindenki más ellen. A tömegek pedig döntenek, választanak olyan emberek közül, akiket nem ismernek.
Mi történik akkor, ha egy eldöntendő kérdésben írnak ki népszavazást? Például: legyen-e Magyarország a NATO vagy az EU tagja, avagy lépjen ki ezekből, bővítsék-e a paksi atomerőművet, vagy építsenek modernebbet, esetleg a meglévőt bontsák le, és az ország ne támaszkodjon atomenergiára (stb). Hogyan döntenek az emberek ezekben a kérdésekben? Információk alapján. Honnan szerzik be ezeket az információkat? Lobbicsoportoktól.
Tételezzük fel, hogy népszavazást írnak ki az atomerőművekről. Mi alapján fog döntést hozni ebben a kérdésben Józsi bácsi, Manci néni, és kis unokájuk, Sárika? Rövid, egyszerűen fogalmazott, képekkel tűzdelt, két oldalas, vagy ehhez hasonló terjedelmű brosúrák alapján. Ennyi másodkézből származó információval felvértezve kellene valós ítélőképességre szert tenniük egy olyan témában, amiről semmi tapasztalatuk nincs.
A politikusokat több száz, esetenként több ezer oldalas tanulmányok segítik álláspontjuk kialakításában.
Tételezzük fel, hogy az atomerőmű kérdésében a politika számára készült egy 4 ezer oldalas tanulmány, és az állampolgárok nem kétoldalas brosúrát kapnak, hanem hozzáférhetnek mind a 4 ezer oldalhoz. A taxisofőr, a gázszerelő, a rendszergazda, a tornatanár, a biztosítási ügynök, az őstermelő (meg a többiek) elolvassák a több ezer oldal terjedelmű szakmai anyagot, melynek egy része atomfizika, egy része atomerőmű műszaki oldala, egy része biztonságpolitika, egy része gazdaság, egy része belpolitika, egy része energetika… Csupa olyan téma, amiről a szó szoros értelmében fogalmuk sincs. Ténylegesen még a fogalmi hátterük sincs meg ahhoz, hogy megértsék a tanulmányt. Arról nem is beszélve, hogy még ha meg is tudnák érteni, a benne foglalt másodkézből származó információkat nem lehet megvizsgálni.
De nem csak az állampolgár nem érti a tanulmányt, a politikus sem, mivel nem az a szakmája. A politikusnak ugyanúgy nincs meg még a fogalmi kerete sem a szakmai tanulmány értelmezéséhez, mint az átlagpolgárnak. Ha a népszavazás dönt, akkor az érdekelt felek által tájékoztatott tömegek hoznak döntést érzelmi alapon, ítélőképesség nélkül, olyan kérdésekben, amikről valójában nem tudnak semmit, és választanak olyan emberek közül, akiket nem ismernek.
A demokrácia lobbicsoportok érdekérvényesítő politikai rendszerét jelentette, és ma is pontosan ez a demokrácia.
Amennyiben van népszavazás, lobbicsoportok által manipulált outsiderek döntésétől függ minden. Amennyiben nincs népszavazás, az egész csak színház, amely elrejti a felelősöket.
Bárhonnan nézzük is, a demokrácia nevű politikai rendszernek súlyos hiányosságai vannak. Elvben ugyan kizárja az egyszemélyű önkényuralmat, a gyakorlatban csupán az önkényurak számát növeli meg. A szavazás értelmetlen, mivel a szavazatokat nem a valóság alapján adják le.
Olyan új társadalmi-politikai modellek kellenének, amelyek a demokráciánál sokkal hatékonyabbak, és felelősségteljes kormányzást tesznek lehetővé. Azt pontosan tudjuk, hogy ami eddig volt, az mit eredményezett. Mit gondoltok, merre vezet az út, a demokrácián túl?
Forrás: Duncan Shelley – Az elme gyilkosai c. trilógia szerzője
Fordítás: Világhelyzete.blog
