Észtország, Litvánia és Lettország célja, hogy a NATO részese legyen az ukrajnai háborúnak
Észtország, Lettország és Litvánia megfenyegette Moszkvát, hogy készek csapatokat vezényelni Ukrajnába, ha az oroszok stratégiai áttörést érnek el Kelet-Ukrajnában. A NATO, amely tagállamainak védelmére kötelezte el magát, úgy keveredhet Oroszországgal háborúba, hogy az nem is támadta meg. A három balti állam pedig éppen ezt akarja. De lehet, hogy nagyon rossz lesz számukra a végkifejlet.
Ha az ukrajnai események nem lennének ennyire tragikusak, talán még el is mosolyodnánk azon, hogy a három balti állam – Észtország, Litvánia és Lettország – katonai provokációra készül Oroszország ellen. A „hármak” figyelmeztették Moszkvát, hogy készek csapatokat vezényelni Ukrajnába, „ha az oroszok stratégiai áttörést érnek el Kelet-Ukrajnában, mert a Nyugat csak különösebb lelkesedés nélkül segít, ezért a helyzet meredeken romolhat. Egy ilyen esetben a balti államok és Lengyelország nem fogják megvárni, hogy orosz csapatokat vezényeljenek a hátukba – áll a balti államok közös közleményében.
A fenyegetés a május közepén tartott 17-dik Lennart Meriről elnevezett konferencián hangzott el, és nem véletlenül, éppen ott. A 2006-ban elhunyt Lennart Meri, az észt függetlenségi mozgalom ikonikus alakja volt, aki az ország ismételt függetlenné válása után, a ’90-es években a köztársasági elnöki posztot is betöltötte. A veterán politikusnak hányatott élete volt, mert a balti államok 1940-es szovjet megszállása után családjával együtt Szibériába deportálták, ahol, az öt idegen nyelvet beszélő és tanult ember 12 éven keresztül favágóként dolgozott.
Így már bele is csöppentünk a történelembe és ennek a megértése nélkül nem tudjuk megfejteni azt a talányt, hogy a térség népei miért éreznek zsigeri gyűlöletet Oroszország ellen. Anélkül, hogy a történelem minden sötét zugát felkutatnánk, csak néhány adalék a véres huszadik század eseményeiből.
A balti államok az első világháború után kiszakadtak Oroszországból és kikiáltották függetlenségüket. Ez az állapot azonban csak két évtizedig tartott.
A Szovjetunió az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka alapján, a balti államokat fenyegetéssel, illetve nyomásgyakorlással kötelezte, hogy engedélyezzék területükön szovjet csapatok állomásoztatását. Sztálinnak azonban ez sem volt elég, mert attól félt, hogy a három ország egy esetleges támadás esetén felvonulási terület lehet ellene, és ez komolyan veszélyeztette a közeli Szentpétervár biztonságát is. Ezért a generalisszimusz 1940-ben megszállta a három országot. Anélkül, hogy Sztálin előrelátását dicsérnénk, meg kell jegyezni, hogy a szovjet vezető aggodalma nem volt alaptalan, mert az 1941-es német támadás után a nácik hamar elfoglalták a balti térséget, és valóban, Szentpétervár ellen vonultak, de azt soha nem tudták bevenni.
Most érkeztünk a balti országok történelmének talán legkényesebb pontjához. A hódító német csapatokat a polgári lakosság jelentősen támogatta a szovjet egységek ellen és ez a segítség a náci megszállás alatt is töretlenül kitartott. Az észt Erdei Testvérek egységei és partizán csoportok fegyverrel harcoltak a náci megszállók oldalán. A német csapatok és észt partizánok közösen foglalták el a fővárost, Tallinnt. Litvániában is tárt karokkal fogadták a nácikat, és nem volt ez másként Lettországban sem.
A már akkor is jelen levő bigott oroszellenesség – a szovjet hatóságok tömegével telepítették ki az őshonos lakosságot és mindenki, aki nem szimpatizált a kommunizmussal hamar a gulagon találta magát –, ad magyarázatot a balti lakosság viselkedésére a második világháború alatt. A németekkel való aktív kollaborációra azonban nincs mentség, mint ahogy a szovjet kitelepítésekre sem.
A szovjet csapatoknak a Baltikumba való 1944-es visszatérését ismét komoly megtorlások kisérték, elsősorban a németekkel való együttműködés miatt. Az orosz megszállás a ’90-es évek elejéig tartott.
A három ország jelenleg a NATO és az EU legharciasabb államai közé tartoznak. Sokáig abban bíztak, hogy az ukrán háború révén megtörhetnek az orosz erők, de mára kiderült, hogy ez nem más, mit egy vágyvezérelt gondolat.
Nyilvánvaló, hogy a három állam, Lengyelországgal karöltve, sőt még az egyre harciasabb franciákat is ebbe a csoportba sorolva, nem lennének képesek egy masszív orosz offenzívát hosszabb ideig ellentételezni. A Global Firepower szerint az Egyesült Államok után az Oroszországnak van a második legerősebb hadserege. Néhány adat: légierő, 4166 harci gép, szárazföldi erő, 114882 különböző harci jármű, haditengerészet 794 egység. Ehhez képest Franciaország a 11-dik, Lengyelország a 21-dik, Észtország a 87-dik, Litvánia a 88-dik, Lettország a 99-dik a rangsorban.
Így látható, hogy bár Franciaország is atomnagyhatalom, Lengyelországnak jelentős szárazföldi ereje van, fegyveres erejük még így is alulreprezentált az oroszországi erőkhöz képest. Ez nem azt jelent, hogy az „ötök” nem lennének képesek komoly károkat okozni Oroszországnak, de a három kisebb állam egy ilyen offenzívában abszolút jelentéktelen szerepet vinne.
Nyilván ezt az érintettek is tudják. De akkor miért harciaskodnak? A fent idézet fenyegető nyilatkozat adja meg erre a választ, amely szerint. a három ország nem fogja megvárni az orosz hadi sikerek kiszélesedését és ők maguk fognak csapatokat vezényelni Ukrajnába. „Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy a NATO is részese lesz a háborúnak” – olvasható a dokumentumban.
Ezzel a NATO testületileg nem lesz részese a háborúnak. A NATO egy védelmi szövetség, amely arra vállalt kötelezettséget, hogy megóvja a szervezet tagállamait egy külső támadás esetén. A washingtoni szerződés ötödik cikkelye egyértelműen fogalmaz. Ha egy NATO tagállamot külső támadás ér, akkor ezt a többi tagországnak a saját területe elleni akcióként kell értékelnie és a kollektív védelem elve alapján, minden szövetségesnek a bajba jutott ország segítségére kell sietni.
A három balti államot nem támadta meg Oroszország. Ukrajna pedig nem tagja a NATO-nak, tehát egyetlen szövetséges ország sem köteles támogatást adni neki. Bármit is mondjon Jens Stoltenberg, a nyugati katonai szövetség főtitkára, vagy Emmanuel Macron, francia elnök, mivel Oroszország nem követett el agressziót egyetlen NATO tagállammal szemben sem, tehát a nyugati védelmi rendszer aktiválása indokolatlan.
A balti államok most szövetségeseiket provokálják. Mert, ha a három balti állam „saját hatáskörében” élezi ki a helyzetet Oroszországgal, a NATO úgy keveredhet háborúba Moszkvával, hogy az nem is támadta meg.
Hanem éppen ellenkezőleg, a nyugati védelmi rendszer néhány országa provokálta Oroszországot. A balti államok visszaélnek a NATO-tagsággal, kényszerhelyzetet akarnak teremteni a nyugati katonai szervezet számára. Most, a „hármak” ki akarják használni a nyugati országok által „felpörgetett” háborús hisztériát.
De mi van akkor, ha a NATO tagállamok többsége, például egy olyan helyzetben, amikor a Fehér Ház lakóját már Donald Trumpnak hívják, úgy dönt, hogy ilyen előzmények után nem köteles segítséget nyújtani a balti államoknak és világháborúba keveredni Oroszországgal. A három balti állam magára marad, és éppen az következhet be, amitől a legjobban féltek.
Erre úgy látszik senki nem gondolt.
Magyar Hírlap