A német kancellár a gróf Stauffenberg és társai által Adolf Hitler elleni sikertelen merénylet 75. évfordulójáról emlékezett meg, hangsúlyozva, hogy Németországban a szélsőjobb elleni fellépést az ismert történelmi előzmények után minden eszközzel támogatni kell.
1944. júliusára a Hitler által kirobbantott második világháború a náci diktátor számára reménytelenné vált, a vereség immár elkerülhetetlennek tűnt. A keleti fronton a szovjet erők nyomultak előre Varsóig, a Normandiában partraszálló nyugati szövetségesek Franciaországban haladtak előre gyorsan. Idő kérdése volt csak a náci rezsim bukása. Tisztek és politikusok egy csoportja úgy gondolta, hogy nem kellene a teljes bukásig harcolni (ahogy ez végülis történt), hanem be kéne fejezni előbb a háborút, rengeteg emberéletet megmentve, és a további értelmetlen pusztítást is elkerülve. Nyilvánvaló volt, hogy ez Hitlerrel nem megy, ezért meg kell tőle szabadulni.
A merényletre Claus Stauffenberg vállalkozott, mivel már amúgy is komolyan megsérült a harcokban: több ujja hiányzott, és az egyik szemére vak volt. Stauffenbeg azonban mohó volt: úgy akarta meggyilkolni a Führert, hogy utána még ki is jut a merénylet színhelyéről, a kelet-poroszországi bunkerből, Berlinbe repül, és átveszi az ország irányítását. Sajnos ez a mohóság meghiúsította a merényletet: a Stauffenberg által egy táskában Hitler mellé tett bombát valaki odébb tette a gróf távozása után, így az úgy robbant fel a bunker helyett egy nyitott ablakokkal rendelkező faházban tartott haditanácson, hogy Hitler megmenekült, mások haltak meg. A robbanás erejének nagy része távozott az eleve nyitott ablakok mellett, a bunkerben jó eséllyel mindenki meghalt volna.
Nos, a kissé sérült, de egyébként ereje teljében lévő Hitler megszólalt a rádióban, mindenki tudta, hogy a puccsnak ezzel vége, a puccsistákra persze szörnyű megtorlás várt, a háború folytatódott, amíg Berlin utolsó négyzetméterét is el nem foglalta a szovjet hadsereg, Hitler pedig öngyilkos lett.
És hogy mi lett volna, ha a merénylet sikerül? Természetesen az ilyen kérdésekre számtalan válasz adható, feltételezéseket tenni nincs sok értelme: azonban az elgondolkoztató, hogy a szovjet hadsereg még alig lépett ki a szovjet területekről, vagyis Kelet-Európa sorsa akkor még nem volt lejátszva. Az szinte biztos, hogy Hitler nélkül Németország lényegében azonnal békét kötött volna, ami több millió ember életét mentette volna meg.
Merkel lépése annak a német politikai irányváltásnak a része, amelyre az utóbbi 10-20 évben került sor, és amely szerint nyíltan beszélnek a hitleri korszak minden olyan eleméről is, amelyről a korábbi évtizedekben nem volt szó. A szélsőjobb veszélyre való figyelmeztetésének pedig aktualitást ad, hogy háromnegyed évszázad alatt tompulnak az emlékek, élő tanúk már alig vannak, de az egykori események örökre jogalapot adnak arra, hogy ne engedjék Németországban a nácizmushoz hasonló eszmék előretörését semmilyen formában.
Forrás: Privát bankár