A kényszersorozásokra reagált egy ukrán honatya
Ismét a botrányhősök szerepkörébe kerültek az ukrán toborzóirodák a kényszermozgósítás miatt írja a nenka.info.
Az újabb botrányos események kapcsán megszólaló Roman Fedijenko kormánypárti képviselő, a parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja közölte, hogy a hadkiegészítők és toborzóirodák nem ismerik el a felmentésekről halasztásokról szóló igazolásokat. Így gond nélkül besorozzák az ilyen igazolásokat felmutató hadköteles korú férfiakat. Ezt azzal indokolják, hogy a papírra vetett igazolások nem jogerősek, mert nincsenek az „oberig” elnevezésű elektronikus rendszerben.
A parlamenti képviselő szerint azonban ez durva megsértése az emberi jogoknak.
A toborzótisztek ráadásul gyakran túllépik a hatáskörüket, visszaélnek a beosztásukkal. Teszik ezt oly módon is, hogy símaszkok mögé rejtik az arcukat, valósággal rejtőzködnek az emberek elől. Persze, hogy nem bíznak az ilyen intézkedőkben.
Fedijenko abbéli reményének adott hangot, hogy a rendvédelmi szervek és a védelmi tárca illetékesei figyelembe veszik az állampolgári jogok megsértését és reagálnak a toborzótisztek túlkapásaira. Azok ugyanis tovább súlyosbítják az Ukrajnában kialakult helyzetet.
Forrás: nenka.info