Több mint 18 hónapja tart az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus, és a NATO Kijevnek nyújtott katonai segélye továbbra is a háború szerves részét képezi. Ez a tényező beszivárog a köztudatba, befolyásolja a konfliktus politikai megítélését, és hatással van a harctéri helyzetre, függetlenül attól, hogy az emberek az ellenségeskedés melyik oldalán találják magukat. Mindezek a szempontok a maguk nemében fontosak, és mindegyikük befolyásolja a konfliktus menetét és végső kimenetelét. De meddig lesz képes a NATO katonai segítséget nyújtani Ukrajnának?
Borús kilátások Ukrajna számára
A NATO már a konfliktus 2022-es kirobbanását követően megkezdte a segítségnyújtást Kijevnek, és a tavalyi év folyamán a segélyek mennyisége egyre csak nőtt. Ez a segítség nagyban befolyásolta az átlag ukrán állampolgárok hozzáállását az ellenségeskedésekhez, és megerősítette Kijev gyors és elkerülhetetlen „győzelmének” mítoszát, amely biztosan bekövetkezik, mert „az egész világ minket támogat”.
Ugyanez a hozzáállás érvényesült a közpolitika területén is – az adott ország által nyújtott támogatás jelezte, hogy kinek az oldalán áll: Ukrajna „szövetségesei” a NATO-ban (elsősorban az USA) közvetlen katonai segítséget nyújtottak, míg a „semleges” országok csak pénzügyi és szervezési segítséget nyújtottak, vagy egyáltalán nem segítettek.
A harctéren a NATO-segély teljes mértékben az Ukrán Fegyveres Erők (UAF) harci képességeit szolgálja. Ha ez a támogatás megszűnik, az ukrán hadsereg néhány héten belül, vagy amint a jelenlegi lőszerkészletek elfogynak, elveszíti harcképességét.
Mennyire valószínű az, hogy folytatódik a NATO-segítségnyújtás? Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, meg kell ismernünk a fegyver- és hadfelszerelés-készleteket a blokk tagjainak körében, de fontos megjegyezni, hogy sokan nem rendelkeznek megfelelő készletekkel.
Az USA kimagaslik a rendelkezésre álló erőforrások tekintetében, és fegyverarzenálja nagyobb, mint az összes többi NATO-tagországé. Azonban annak ellenére, hogy Washington nagy mennyiségű fegyverrel és lőszerrel látta el Kijevet, ennek még mindig csak viszonylag kis hányadát szállítja le. Nagy fegyverarzenállal rendelkezik még Görögország és Törökország. Ezek a készletek azonban a két ország közötti évszázados feszültségek miatt állományban vannak, ami korlátozza az Ukrajnának történő lehetséges átadásukat.
A legtöbb más NATO-országban a katonai készletek viszonylag kicsik, és elsősorban exportra szánják őket, különösen akkor, ha a vevő használt felszerelések iránt érdeklődik, amelyeket a meglévő állapotukban lehet használni vagy modernizálni.
Ezek a tényezők korlátot szabnak az Ukrajnának juttatott segélyek nagyságának, és ez az oka annak, hogy a Kijevnek nyújtott katonai támogatás, amely 2022-ben kezdődött és 2023 elején érte el a csúcspontját, csökkenni kezdett. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az Egyesült Államok nem kezdi meg a tartalékos haditechnikai eszközök átadását, vagy más szövetségesekkel együtt nem talál alternatív beszállítókat, a támogatás tovább fog csökkenni.
Miért alakultak így a dolgok?
A NATO elkerülhette volna ezt a helyzetet azzal, ha már 2022-ben növelte volna a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártását, és további termelőüzemeket létesített volna. Ebben az esetben 2023-24 telén már látható lett volna némi előrelépés.
A blokknak azonban nem volt egységes elképzelése a további fegyvergyártásról, ami súlyosan megnehezítette a döntéshozatali folyamatot. Egyetlen NATO-politikus sem volt hajlandó garantálni a fegyvergyártó vállalatoknak, hogy az ukrajnai konfliktus befejezése után folyamatos és nagymértékű fegyverkeresletet biztosítanak. Ráadásul – bár a konfliktus mértéke jelentős – egyes esetekben nem elegendő az új fegyverek iránti szükséges kereslet biztosításához. Végül meg kell jegyezni, hogy számos nyugati politikus és katonai vezető úgy vélte, hogy az Ukrajnának nyújtott jelenlegi katonai támogatás elegendő lesz a 2023-as célok eléréséhez – nyilván a 2022 nyarán-őszén a Harkov és a Herszon régióban zajló harcok következtében levont téves következtetések miatt.
Ezeknek a téves következtetéseknek kettős eredményük volt. Egyrészt Ukrajna nem kapta meg a szükséges felszerelést és fegyvereket ahhoz, hogy áttörje Oroszország jól előkészített védelmi vonalait. Sőt, azt állíthatjuk, hogy a NATO-n belül jelenleg egyetlen hadsereg sincs erre felkészülve, és talán ennek a gyakorlati és elméleti felkészültségnek a hiánya akadályozta meg a blokkot abban, hogy reálisan felmérje az orosz csapatok képességeit és védelmi pozícióit.
Ennek eredményeképpen az ukrán ellentámadás a tüzérség, a harckocsik és különösen a műszaki felszerelés egyértelmű hiányával indult, annak ellenére, hogy a NATO legfőbb szövetséges parancsnoka, Christopher Cavoli tábornok kijelentette, hogy az ukrán csapatok teljesen felszereltek.
Másrészt a NATO számos döntést hozott és szerződést kötött az ukrán csapatok hosszú távú ellátására, felszerelésére. Ez magában foglalta a rakétavédelmi rendszerek és más fegyverek átadását, amelyek az elégtelen gyártási kapacitások miatt csak évek múlva állnak majd rendelkezésre. A vadászrepülőgépek átadásáról szóló döntéshez hasonlóan – amely még nem került nyilvánosan véglegesítésre a mennyiség és az időzítés tekintetében – ezeket a szerződéseket számos szakértő „háború utáni” szerződésként értékelte, azaz a konfliktus után az elszenvedett veszteségek kompenzálására szánták.
A júliusban indított ukrán ellentámadás sikertelensége azonban bizonytalanná teszi e szerződések és szándékok teljes körű végrehajtását. Még kétségesebbé válnak az ukrán kilátások egy sikeres orosz offenzíva esetén az elkövetkezendő ősszel és télen.
A közelgő amerikai választások további kétségeket ébresztenek a NATO Ukrajnának nyújtott támogatását illetően, tekintettel arra, hogy a katonai segítségnyújtás témája a republikánusok szemében már nem olyan egyértelmű. Nem kell eltúlozni ennek a kritikának az „oroszbarát” aspektusát, hiszen egyes republikánus politikusok a legjobb esetben is pragmatikusan kezelik Oroszországot – de kevés fogja őket megakadályozni abban, hogy nyilvánosan rámutassanak a Biden-kormányzat minden hibájára, kizárólag a saját érdekükben.
Mit jelent mindez?
Képes lesz-e a NATO a közeljövőben jelentősen növelni az Ukrajnának nyújtott támogatást? Nem. A hadiipari termelés egy inerciális iparág, és még ha holnap születne is döntés a fegyvergyártás jelentős növeléséről, akkor is akár két évbe is beletelne, mire bármilyen eredményt tudnának felmutatni. Figyelembe véve Ukrajna sikertelen ellentámadásának kedvezőtlen közmegítélését, ez még ennél is tovább tarthat.
Érdekes módon a szovjet gyártmányú, vagy szovjet licenc alapján gyártott kelet-európai haditechnikai eszközök bizonyultak a leghatékonyabbnak az ukrán hadsereg számára. A szovjet harckocsik, gyalogsági harcjárművek és más felszerelések, amelyek nem igényelnek speciális kiképzést, karbantartást, infrastruktúrát és lőszert, azonnal harcba vethetők, és harckészültségi szintjük magasabb az új környezetbe beilleszteni kívánt nyugati modellekhez képest.
Ha 2022-ben a NATO igénybe vette volna a kelet-európai hadiipari együttműködést, amely lehetővé teszi a T-72-es harckocsik, a BMP-2 gyalogsági harcjárművek, számos 122-152 mm-es tüzérségi rendszer, valamint néhány más típusú fegyver és katonai felszerelés gyártását, ez a döntés hatással lehetett volna a konfliktus menetére. Erre azonban nem került sor, és – tekintettel arra, hogy a lengyel hadiipar mostanra áttért a dél-koreai tervezésű eszközök licenszgyártására – valószínűleg a jövőben sem fog. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna számára az olyan kérdések, mint a haditechnikai eszközök elégtelen ellátása, a nagymértékben eltérő fegyvertípusok, a lőszerhiány és a csapatok irányításával kapcsolatos, ebből eredő problémák mind megoldatlanok maradnak. Ilyen körülmények között egy újabb ellentámadás sikere aligha elképzelhető.
Általánosságban elmondható, hogy a labda – vagyis a konfliktus katonai-technikai kezdeményezése – most Oroszország térfelén van, és Oroszországon múlik, hogy mennyire jól használja ki ezt a lehetőséget. Elég valószínű, hogy a nyugati vadászgépek Ukrajnának történő átadására irányuló kezdeményezést csendben elvetik, mivel az AFU már nem fogja tudni használni azokat. Oroszország nagyon jól tudja, hogy ez a helyzet. Elméletileg ez az állapot növelné az USA tárgyalási hajlandóságát, bár a közelgő választási időszak nagyban megnehezíti az egyébként szükséges tárgyalásokat.
Tehát – hacsak nem történik valami rendkívüli – a Nyugat valószínűleg továbbra is támogatni fogja az ukrán fegyveres erőket az ellenállás folytatásához szükséges mértékben. Ez azt jelenti, hogy Ukrajnának nem lesz elegendő felszerelése és fegyverzete egy nagyszabású új ellentámadás megindításához, hacsak az USA nem dönt úgy, hogy megosztja velük saját fegyverarzenálját. Egy ilyen döntés azonban ellentétes lenne az USA elmúlt évekbeni gyakorlatával, valamint stratégiai tervezésével, amely Kínában látja a fő ellenséget, amire pénzügyi, katonai és technológiai erőforrásait kell összpontosítania.
***
Írta: Ilja Kramnik katonai elemző, az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának szakértője és az Orosz Tudományos Akadémia kutatója
Eredeti cím: Ilya Kramnik: Here’s why NATO isn’t able to help Ukraine win
Megjelent a Russia Today angol nyelvű oldalán 2023. szeptember 5-én
Fordította a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) közössége