Site icon Mai Világ

A német társadalomban megjelent az ukránellenesség – mit szól majd ehhez Ursula?

Hirdetés

„Jelenleg a menekültek szociális turizmusát éljük – be Németországba, vissza Ukrajnába.” Úgy tűnik, a CDU részéről vége az ukrán barátságnak.

„Jelenleg a menekültek szociális turizmusát éljük – be Németországba, vissza Ukrajnába, be Németországba, vissza Ukrajnába.” Ezt nem egy szélsőjobboldali, csizmáján is Z betűt hordó Putyin-fiókszervezet aktivistája mondta, hanem Németország vezető, jobbközép ellenzéki pártjának elnöke, Friedrich Merz, a Bild TV adásában. A pártelnök hangsúlyozta, a CDU „már tavasszal figyelmeztetett arra, hogy ez a probléma felléphet”, a kormány azonban „süketnek tettette magát”.

Valódi szociális turizmusról – melynek keretében ukránok tömegével jönnek Németországba felvenni a menekülteknek járó szociális juttatásokat, majd boldogan eléldegélnek belőlük Ukrajnában – a statisztikai adatok nem tanúskodnak, így Friedrich Merz célja valószínűleg nem az volt, hogy felvessen egy valós és súlyos problémát. Megjegyzése sokkal inkább arról árulkodik, hogy a német társadalomban megjelent egy olyan mértékű ukránellenesség, amit már középpártoknak is érdemes meglovagolni.

Nem csoda, hogy a leginkább militánsan ukránpárti szavazótáborral rendelkező Zöldek voltak az elsők, akik ráugrottak Merz kiszólására. Ricarda Lang, a Zöldek társelnöke azt a kérdést vetette fel, hogy „hogyan is fér össze a CDU sokszor hivatkozott, Ukrajnával való szolidaritásával az, hogy Friedrich Merz e rémséges támadó háború elől menekülő emberek kontextusában »szociális turizmusról« beszél?”

A kormány részéről Nancy Faeser belügyminiszter reagált, aki azt írta, „a Putyin bombái és tankjai elől menekülő ukrán nők és gyermekek kontójára hangulatot kelteni hitvány dolog. A »szociális turizmus« a 2013-as év legrosszabb szava volt, és 2022-ben is minden demokratához méltatlan”.

Hirdetés

Reagált Michael Roth korábbi külügyi államtitkár, a Bundestag külügyi bizottságának SPD-s elnöke is. Szerinte „Ukrajnában szörnyű háború dúl! A szociális turizmusról szóló szövegelés tönkreteszi a társadalmi összetartást, amit korábban Ukrajna támogatásában és a menekülők befogadásában tapasztaltunk. Aki ilyet mond, annak nulla felelősségérzete és empátiája van.”

Emellett természetesen nem maradhatott csendben a téma kapcsán a Budapestre akkreditált Ljubov Nepoppal együtt néhány hónapja kirúgott, hamarosan hazautazó berlini ukrán nagykövet, Andrij Melnik is, aki így kommentálta Merz megjegyzését: „WTF? Honnan ez az őrültség az ukrán háborús menekültek állítólagos »szociális turizmusáról«? Joguk van bármikor meglátogatni hazájukat.

Honnan ez az olcsó populizmus? Szent bimbamm!”

A nagykövet emellett belinkelte Merz számára a német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) tájékoztatóját az Ukrajnából érkezett menekültek jogairól.

mandiner

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version